Az argentin túrógombóc

Ismét túrós történettel traktálom olvasóimat és unokáimat. Mint majd kiderül, külhonban a túrógombóccal sem egyszerű mutatvány megbirkózni.

Nem mintha kifogytam volna a kanadai gasztroélményekből, de most teszek egy kitérőt a túró miatt. Míg én Amerika északi, Kati barátnőm a déli felén varázsolt hazai ízeket. Ő túrógombóccal próbálkozott. Ez nem kis vállalkozás a két alapanyag, a túró és a tejföl nélkül. Az argentin túróról, vagyis a ricottáról mindaz elmondható, amit már megírtam a kanadairól.

Olvastad már?

Kanadai túrós batyu

Kettőnk ténykedésében alapvető különbség volt, hogy neki túl jól sikerült a túró állagának javítása. Az történt ugyanis, hogy 70 g helyett 700 g grízt használt az alkotóelemek összedolgozásánál. Amíg tudta, a ricotta szívta, szívta magába a grízt, mígnem kőkemény óriásgombóccá nem kerekedett.

Szerencsére volt otthon tartalék-ricotta, így hát újra nekiveselkedett, immár a receptúra szerinti helyes mennyiségekkel.

A zubogó vízbe eresztett első gombóc azonban maradéktalanul szétmállott, a felszínen úszkáló fehéres lepel minden kétséget eloszlatott ez ügyben. Az első kétségbeesés után azonban egy gyakorlott háziasszony nem adja fel. Mivel még nem landolt a kukában az első, rontott tésztagombóc, így lehetett morzsolni, faragni belőle, majd a kettes számú változathoz adagolni.

Már csak jó néhány kísérlet szükségeltetett, vagyis morzsolás, faragás újra, és a próbagombócok mállásszintjének a vizsgálata. Végül eljött a jól megérdemelt siker pillanata: a gombócok megtartották gömb alakjukat! Egy-két félbe vágott tesztgombóc volt még hátra, és lehetett máris lakomázni. És hogyan oldotta meg a tejföl hiányát? Az argentínai magyar nagykövet feleségének elévülhetetlen érdeme van ebben, aki a sűrű habtejszínbe kevés ricottát vegyített, és máris tejfölhöz hasonló ízű és állagú eredményt kapott. Azóta ez a recept szájról szájra jár az argentínai magyarok között.Mindezek után ugye megértik, hogy most miért nem mellékelem ennek a bizonyos túrógombócnak a receptjét? Szerencsére az oldalunkon van miből válogatni, ki-ki megteheti ízlése szerint.

Még annyit, hogy az ősgombóc maradéka sem ment veszendőbe. Ugyan kissé sajátos, de smarni lett belőle. Na, ennek a receptjével is adós maradnék!

Olvastad már?

Rákóczi-túrós bécsi módra

Mari nagyi

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Klasszikus orosz blini

A blini nem egyszerű palacsinta: kelt tésztájának és a hajdinalisztnek köszönhetően karakteres, mégis könnyű fogás. Ünnepi reggelinek, vendégvárónak vagy akár elegáns előételnek ...

Cantuccini hagyományosan

Az egyik legtradicionálisabb olasz kekszféle a cantuccini, ez a kétszersült sütemény, ami sokáig eláll és desszertborba vagy forró kakaóba/kávéba mártogatva esik a legjobban. Mint a ...

Címlapról ajánljuk

40 éves lett az IKEA legendás húsgolyója, mi pedig kimentünk...

Aki életében járt már IKEA áruházban, minden bizonnyal kóstolta a legendás húsgolyójukat is, sőt, elképzelhetőnek tartom, hogy otthonra is vásárolt belőle. Azt azonban kevesen tudják, kinek köszönhetjük ezt a mára ikonikussá vált fogást, hogy mit testesít meg a tányérra halmozott golyó, szósz, borsó, krumplipüré és áfonyalekvár, vagy hogy mennyi idő és milyen sok munka szükséges ahhoz, hogy az IKEA éttermeiben új étel kerülhessen a vásárlók tányérjára. Az IKEA Magyarország jóvoltából egy háromnapos sajtóúton kaptunk választ ezekre a kérdésekre.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...