Apró legyek keringenek a konyhádban? Ezzel a trükkel tüntetheted el őket!

A nyári melegben sok konyhában kell számítani rá, hogy idővel megjelennek az apró, fekete, legyekhez hasonlító rovarok, melyek előszeretettel lakmároznak gyümölcseinkből. A zavaró élősködők ellen egy egészen egyszerű megoldással lehet védekezni.

Tetszik vagy sem, a nyári melegben bizony számítanunk kell arra, hogy otthonunk közelében megjelenik néhány nem kívánatos rovar. A legzavaróbb és egyben legnehezebben kiűzhető ízeltlábúak közé a gyümölcslegyek és a hozzá hasonló apró, fekete szemű legyek tartoznak, melyek előszeretettel telepszenek meg gyümölcseink és zöldségeink között. Ezeket a parányi méretű állatokat nem egyszerű kiűzni, gyorsan szaporodnak a konyhában, gyorsan repülnek, ráadásul ott is képesek elbújni, ahol nem is látjuk őket.

Egy, a TikTokon is aktív háziasszony azonban bizonyítottan hasznos csapdát állított fel ezeknek a szemtelen kis légyféléknek, és létrehozott egy olyan, almaecetből, mosogatószerből és cukorból álló folyadékot, amelybe szinte azonnal beleszállnak a rovarok.

@brynleebruce

##howtobasic ##gnat ##gnattrap ##diyhacks ##diy

original sound - Brynlee Bruce

A Brynleebruce nevű TikTok-felhasználó a befőttesüveg tetejére egy vékony fóliát tesz, amelyet néhány helyen ki is lyukaszt. Ez a megoldás azért szükséges, hogy az üvegbe beszálló rovarok már ne tudjanak kirepülni, mi viszont azt ajánljuk, folpack helyett lyukasszuk ki a befőttesüveg eredeti fedelét, ez a megoldás ugyanis hosszabb távon is javunkra válik, és addig sem kell műanyag fóliákat cserélgetni egyik napról a másikra.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...