Az Aldi is készül a nyárra: ennyit fizet dolgozóinak Balaton környéki üzleteiben

A nagyobb üzletláncok sorra hirdetik meg új munkalehetőségeiket a nyári szezonra, elsősorban a nagy tavaink melletti üzleteikbe. Erre az időszakra külön munkahelyeket hoznak létre, és a fizetést is egyértelműen kommunikálják.

A Lidl után az Aldi is bejelentette, hogy a nyári időszakra hatványozott számban keres munkaerőt a Balaton partjára. A tó menti egységeiben 100 új munkahelyet teremt, ráadásul a fizetést sem lehet kritizálni.

Aldi felirat
Bruttó 520 ezer forint is lehet az Aldi nyári munkásainak fizetése

Az Aldi közleményéből kiderült, hogy a nyári szezonra 100 új munkahelyet hoznak létre a Balaton körüli üzleteikbe a felpörgő forgalom miatt. A szezonális munkavállalók kiemelkedő bérezésben részesülnek. Teljes munkaidőben, heti 35 és 30 órában is lehet dolgozni, és az ehhez tartozó bérek valóban magasak.

Heti 30 órában bruttó 446 400 forint, heti 35 órában bruttó 520 800 forint, míg teljes munkaidőben 595 200 forint a havi bérezés.

A Balaton környéki településeken hosszabb nyitvatartással várják majd a vásárlókat, illetve Balatonalmádiban és Szántódon légkondicionált sátrakban lehet majd non-food termékeket beszerezni.

Forrásunk volt.


Még több friss hír itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Klasszikus orosz blini

A blini nem egyszerű palacsinta: kelt tésztájának és a hajdinalisztnek köszönhetően karakteres, mégis könnyű fogás. Ünnepi reggelinek, vendégvárónak vagy akár elegáns előételnek ...

Cantuccini hagyományosan

Az egyik legtradicionálisabb olasz kekszféle a cantuccini, ez a kétszersült sütemény, ami sokáig eláll és desszertborba vagy forró kakaóba/kávéba mártogatva esik a legjobban. Mint a ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...