91 évesen kezdett edzőterembe járni ez a bácsi

Nagyon meglepődtek a konditeremben dolgozók, mikor meglátták, hogy a nagypapa, aki szorgalmasan jár hozzájuk edzeni, elmúlt már kilencven éves!

Tavaly év elején döntött úgy az Alabamából származóLloyd, hogy edzeni kezd. A lelkes nagypapa heti három alkalommal jár le a terembe, immáron egy éve. A dolgozók előtt viszont csak nemrég vált egyértelművé, hogy elmúlt már 91 éves!

A konditerem annyira büszke volt a bácsira, hogy történetét azonnal megosztották hivatalos Facebook-oldalukon, ami futótűzként kezdett terjedni az interneten. A posztban egy képet is kitettek róla, és az adatlapját is megosztották, nehogy valakiben is kétely merüljön fel a korát illetően.

Lloyd egyébként azért állt neki ennyi idősen az edzésnek, hogy jobb formába lendüljön, és erősödjön a fizikuma, hiszen észrevette, hogy egyre nehezebb számára a hétköznapi feladatok ellátása. Kedvencei a súlyzós edzések és a futópad.

A nagypapa azt is megosztotta, hogy számára egykori édesapja a minta, aki ugyanezt az attitűdöt képviselte: nem ismert lehetetlent, és soha nem adta fel, még idős korában sem. Így Lloyd is eldöntötte, megőrzi az erejét, és tesz az egészségéért, amíg csak tud.

Ezeket olvastad már?

via

Címlapkép: Foxnews

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...