9 édes gombóc, amivel garantált a siker

Gombócból sosem elég – veselkedj neki valamelyik nap az egyik receptnek, a siker nem marad el! 

Biztosak vagyunk benne, hogy a legtöbben emlékeztek az Indul a bakterház című filmgombócdobálós jelenetére…hiába minden, a gombócok még a földön gurulva is vonzónak tűntek. Van valami nagyon nosztalgikus ezekben a kerek kis finomságokban: egyrészt általában a nagymama csinálta a legjobban, másrészt négy-öt darab meg se kottyant belőle, hogy aztán két óra múlva ismét rájárjunk a gombócos fazékra. A titok a szeretettel készítés mellett biztos, hogy a burgonya és finomliszt kombinációban rejlik, ami valljuk be, az egyik legcsábítóbb szénhidrátpáros, ezeket pedig édes, érett gyümölcsökkel megtömve, fahéjas cukorral megszórva nem csoda, hogy nem igazán tudjuk abbahagyni.

A hagyományos gombócoknál fontos, hogy gyorsan dolgozzunk a tészta meggyúrásával, különben az könnyen megkeményedik, és úgy már nem lesz az igazi. Csakis forró, lobogó vízbe dobáljuk a gombócokat, különben szétáznak, és az egész fáradozásunkból semmi nem marad. Sokan variálják már az alapanyagokat, vannak zabpelyhes, vagy éppen édesburgonyával készült édes gombócok is, érdemes valamelyiket kipróbálni.

Tudtad?

A magyar gombóckészítés alapjai a hagyományos osztrák gasztronómiából származnak.

Te melyik receptet készíted el?

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...