8-féle gyorsfagyasztott csirkefalatot teszteltünk - ez lett az abszolút kedvenc

Nehéz fába vágtuk a fejszénket, mivel legutóbbi terméktesztünkön gyorsfagyasztott csirkemellfalatokat kóstoltunk. Sajnos nem arattak osztatlan sikert ezek a termékek.

Az instant kakaóporokután most ismét egy gyerekkedvenc termékcsoportot, a gyorsfagyasztott csirkefalatokat teszteltük le. Ezek a termékek nem véletlenül népszerűek a vásárlók körében, hiszen megúszunk velük egy elég macerás, és időigényes főzési folyamatot, a panírozást.

Öt boltban összesen nyolcféle csirkefalatot vásároltunk. Az áruházláncok elég sokféle terméket árusítanak, ezért most különböző formájú, és panírba forgatott husikat teszteltünk. A falatkáknak egészen vegyes volt a csirkemell tartalma, ami sajnos a kóstolás során is visszaköszönt.

Csirkefalatok házilag:

A csirkefalatokat vakon teszteltük, ugyanakkor voltak olyan termékek, amelyek könnyen felismerhetőek voltak: például a retró dinós falatka. A teszt végén ezúttal nem pontoztuk az egyes falatkákat, csak szöveges értékelést írtunk róluk. A kóstolás során a panír színét és állagát vizsgáltuk, illetve azt, hogy a falatok mennyire hajaznak a rántott csirkemell ízére.

ÍME A TERMÉKEK A KÓSTOLÁS SORRENDJÉBEN!

Vemondo Gluten Free Chicken Nuggets (65 % fűszerezett, finomra aprított csirkemellfilé)

A Lidlben nem találtunk csak gluténmentes panírba forgatott csirkefalatokat, ezért ebből vásároltunk egy dobozzal. A sütés után a panír nem volt olyan barna, inkább sárgás, aranyszínű. Az illata nagyon jó volt. Állagra nem volt annyira szivacsos. A hús íze meggyőzte a tesztelőket, mert érezhetően magas volt a csirkemell tartalma.

Ár: 699 Ft / 300 g

Chicken Nuggets (66 % csirkemellfilé)

A nuggetseknek nagyon szép, aranybarna színe volt a sütés után. Az illatuk kellemes, olyan, mint a rántott csirkemellé. A hús állaga egy kissé szivacsos, de nagyon finom, abszolút csirkemellízű.

Ár: 1399 Ft / 750 g

S-Budget Csirke nuggets (gépi úton csontozott csirkemellhús 27%)

A szép barna panír különös parizerillattal párosult. Ízre is kicsit párizsis volt, ennek ellenére volt olyan tesztelőnk, akinek kifejezetten ízlett ez a csirkefalatka.

Ár: 719 Ft / 500 g

CBA Chicken Nuggets (csontokról mechanikusan lefejtett csirkehús 40%)

A furcsa forma egy kissé sápadt színnel párosult. Volt, akinek kifejezetten tetszett a félhold alak. A kóstoláson vegyes vélemények születtek: néhányan szerették a retró finomságot, mások szerint nagyon mű íze volt ezeknek a nuggetseknek.

Ár: 899 Ft / 1000 g

Bábolna csirke nuggets (30% csirkemellhús)

Sajnos, ezek a nuggetsek sem voltak túl bizalomgerjesztőek. Külsőre szépek, de belsőre inkább a rántott párizsira emlékeztettek. Egyik tesztelőnk sonkaízt vélt felfedezni a kóstolásnál.

Ár: 1239 Ft / 720 g

Valdor Zizu Kedvenc (60% csirkemellfilé)

Külsőre ez a falatka volt a legszebb, ráadásul a panírját is finoman ízesítették. Ennél a terméknél érezték azt először a tesztelőink, hogy kizárólag csirkemellfiléből készült. Finom volt, omlós, és pont annyira sós, amennyire kell.

Ár: 1199 Ft / 500 g

Taste of America csirkemell csíkok (41% csirkemellhús)

A különleges formájú falatok kívül nagyon szépek, belül viszont egy picit túl barna volt a hús. Tesztelőink szerint a panírja jó ropogós és ízes, a hús kissé fura, és sajnos alig érezhető, hogy csirkemellből van.

Ár: 699 Ft / 500 g

Sága Fini Mini Dinoszaurusz (45% csirkemellhús)

Ezt a terméket sokan ismerjük már gyerek-, tinikorunkból. Igazi retró kedvenc, főleg a kicsik imádják a dinós figurákat. A csirkefalatok formája a tesztelőink tetszését is elnyerte, a kóstoláson azonban már nem aratott osztatlan sikert. Többen is megjegyezték, hogy a termék íze már nem olyan, mint régen: nem elég ízes, és egy picit sótlan is.

Ár: 1299 Ft / 800 g

Ahogy a cikk elején írtuk, a termékeket ezúttal nem rangsoroltuk, egy abszolút kedvencet azonban választottunk. Ez a Valdor terméke lett, amely magas hústartalma, és finom csirkemellíze miatt nyerte el tesztelőink tetszését.

Egy táblázatot készítettünk a fontosabb tudnivalókkal:

NévHol vettük?Bolti árÁr/kg
Gluten Free Chicken NuggetsLIDL699 Ft / 300 g2330Ft
Chicken NuggetsALDI1399 Ft / 750 g1865 Ft
S-Budget Csirke NuggetsSPAR719 Ft / 500 g1438 Ft
CBA Csirke NuggetsPRÍMA899 Ft / 1000 g899 Ft
Bábolna Csirke NuggetsTESCO1239 Ft / 720 g1721 Ft
Valdor Zizu KedvencePRÍMA1199 Ft / 500 g2398 Ft
Taste of America Csirkemell csíkokALDI699 Ft / 500 g1398 Ft
Sága Fini Mini DinoszauruszSPAR1299 Ft / 800 g1624 Ft

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

40 éves lett az IKEA legendás húsgolyója, mi pedig kimentünk...

Aki életében járt már IKEA áruházban, minden bizonnyal kóstolta a legendás húsgolyójukat is, sőt, elképzelhetőnek tartom, hogy otthonra is vásárolt belőle. Azt azonban kevesen tudják, kinek köszönhetjük ezt a mára ikonikussá vált fogást, hogy mit testesít meg a tányérra halmozott golyó, szósz, borsó, krumplipüré és áfonyalekvár, vagy hogy mennyi idő és milyen sok munka szükséges ahhoz, hogy az IKEA éttermeiben új étel kerülhessen a vásárlók tányérjára. Az IKEA Magyarország jóvoltából egy háromnapos sajtóúton kaptunk választ ezekre a kérdésekre.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...