76 kilót fogyott, miután kiderült, hogy nem fér bele egy székbe

A kedvenc baseballcsapata meccsét állva kellett végignéznie, mert nem fért bele a székbe.

Maddie Spahr három éves koráig teljesen normális testsúlyú gyerek volt. Öt évesen azonban már 30 kilót nyomott alatta a mérleg, ami az egészségtelen gyorskajának volt köszönhető. A túlsúlya miatt hamar kipécézték az iskolában, osztálytársai kiközösítették, azonban hiába lett vége a sulis éveinek, továbbra sem javult a helyzet. A ruhaüzletekben általában átnéztek rajta az eladók, hiszen látták, hogy 150 kilós testsúlyával egyik ruhadarab sem lenne jó rá.

Bár Meddie érezte, hogy változtatnia kellene mégsem volt elég akaratereje, hogy diétázni kezdjen. A fordulópont akkor érkezett el, amikor 2016. októberében ellátogatott kedvenc csapata meccsére. Mivel parkolóhelyet csak másfél kilométerre talált, teljesen kimerült, mire elérte gyalog a stadiont. Ezután pedig újabb sokk érte: amikor megtalálta ugyanis a helyét, akkor rájött, hogy nem fér bele a székbe. Ekkor elhatározta, hogy változtat.

Elvégeztetett magán egy gyomorszűkítő műtétet, majd életmódváltásba kezdett. A magas kalóriatartalmú ételeket, magas fehérje- és alacsony szénhidráttartalmúakra cserélte, aminek köszönhetően 76 kilót fogyott. Mára már annyira jó kondiban van, hogy heti háromszor súlyzós edzéseket végezz, és kilométereket képes lefutni.

Hatalmas fogyása miatt rengeteg bőrfelesleg lett Meddie testén, azonban őt ez cseppet sem zavarja, sőt:

Van némi bőrfelesleg a hasamon, mégis ez a kedvenc testrészem, hiszen minden stria és heg arra emlékeztet, amit elértem.


Még több inspiráló történet:

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...