6 tipp, hogyan ünnepeld a húsvétot a nagyszülőkkel úgy, hogy nem találkoztok

Hat ötlet, amivel felvidíthatjuk a szüleinket, nagyszüleinket húsvétkor közös ünneplés helyett.

Már egy hónapja nem láttam a szüleimet, a gyerekeim a nagyszüleiket, és így van ezzel a világ nagy része. Az csak a kisebbik baj, hogy nekünk hiányoznak, jobban sajnáljuk, hogy ők maguk vannak, és az elszigeteltség érzése az ünnepek alatt sokkal erősebb lesz, hiszen ilyenkor együtt szoktunk lenni.

Most olyan ötleteken törjük a fejünket, hogyan vidíthatnánk fel kicsit ezt a karanténos húsvétozást nekik anélkül, hogy meglátogatnánk őket. Akik egy városban vannak a szüleikkel, nagyszüleikkel, valamivel nagyobb a mozgásterük, nekik szólnak a következő ötletek.

1. Szerenád

Ablak alól, kerítésen túlról akár szerenádot is lehet adni nekik, de egy távoli locsolkodás is belefér szép, hangosan artikulált versekkel és a tojásjutalom fertőtlenített, vírusbiztos kivitelezésével. Ha valaki inkább alkotna, mint előadna, csináljon a kertbe vagy a gangudvarra jól látható feliratot színes krétával, kavicsokkal, transzparensekkel.

via GIPHY

...és viszont

Van, ahol a nagyszülők is bevetik magukat ebben a helyzetben, és bábelőadást készítenek az unokáiknak gangrácsokon, kerítéseken keresztül, de ilyen meglepetésműsorokkal a gyerekek is biztosan szívesen készülnek.

2. Videocset

A tapasztalataink azt mutatják, hogy a videocset sokak számára lehet megváltás ebben a helyzetben, de a kisgyerekek még nem mindig tudják használni. Az egészen kicsik inkább elszomorodnak tőle, hogy nem találkozhatnak személyesen azokkal, akik hiányoznak nekik, vagy kizárólag azzal vannak elfoglalva, hogy saját tükörképüknek mutogatnak vicces arcokat. Nagyobbaknál viszont szuperül működik, van, aki egész vacsorákat eszik végig úgy, hogy közben megy a kamera, így kicsit olyan, mintha együtt enne a család, más szerint viszont ez kicsit bizarr megoldás.

3. Videoüzenet

Így aztán sokkal jobb felvenni valamilyen videót, és így elküldeni a nagyszülőknek, lehet az locsolóvers, bábelőadás, tánc vagy bármi, amiről azt gondoljuk, hogy megnevetteti az unoka-és gyerekhiányban szenvedőket. A megható üzeneteket most inkább hagyjuk, nem megríkatni akarjuk őket, hanem megnevettetni.

4. Önálló produkciók

A gyerekek kreativitása szárnyal a karanténban, ez pedig büszke örömmel tölti el a nagyszüleiket is. Filmeket forgatnak, képregényeket készítenek, vagy éppen kartondobozból gyártanak elképesztő tárgyakat. Ezekről a nap folyamán folyton közvetítünk nekik.

Ezt olvastad már?

Húsvéti nyuszik és csibék, amiknek elkészítéséhez biztos mindened megvan

5. Képeslap

Olyan kár, hogy ma már senki nem küld egymásnak képeslapot, most újra fel lehetne éleszteni ezt a rég elavult hagyományt, és akár városon belül is lehetne húsvéti lapokat küldeni azoknak, akiktől el vagyunk zárva. A fényképelőhívó szolgáltatások most is működnek internetes megrendeléssel és kiszállítással, akár egyéni fényképből készült lapot is gyárthatunk nekik.

6. Meglepetés a küszöbön

Amúgy is elég rég volt már, hogy a Mikulás vagy a nyuszi nekik hozott volna ajándékot, most nagy meglepetés lehet, ha fonott kalácsos, festett tojásos vagy bármilyen más húsvéti meglepetéscsomagot teszünk az ajtajuk elé.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Getty Images

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...