Ilyen ételeket kéne fogyasztania a 40 feletti nőknek

Mint kiderült, a nőknek érdemes magas káliumtartalmú ételeket fogyasztaniuk 40 éves kor után, hogy elkerüljék a stroke esélyét.

12 százalékkal ritkábban érheti stroke és 16 százalékkal ritkábban ischaemiás stroke azokat a nőket, akik magas káliumtartalmú ételeket fogyasztanak.

A szakértő szerint a kálium pótlásához sima vagy édesburgonyát, banánt vagy fehérbabot érdemes gyakran fogyasztani

A korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a kálium-fogyasztás csökkentheti a vérnyomást, de azt nem állították biztosra, hogy megakadályozhatja a stroke-ot vagy annak halálos kimenetelét

– mondta a szakértő.

A vizsgálatok során azonban kiderült, hogy 10 százalékkal kisebb volt a korai elhalálozás esélye azoknál a nőknél, akik a legtöbb káliumot fogyasztották. Azon nők között, akiknek nem volt magas vérnyomása, 27 százalékkal volt kisebb az esélye az ischaémiás stroke-nak, és 21 százalékkal csökkent bármilyen stroke aránya azokhoz képest, akik a legkevesebb káliumot fogyasztottak egy kísérlet során.

A szakértő szerint a kálium pótlásához sima vagy édesburgonyát, banánt vagy fehérbabot érdemes gyakran fogyasztani.

Forrásunk volt.


Ezek az életmódos cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...