E-300, E-160, E-101 - vajon tényleg annyira veszélyesek az adalékanyagok?

Országos kutatásban tárták fel a hazai fogyasztók élelmiszer-adalékanyagokkal kapcsolatos ismereteit.

Ódzkodunk az E-számoktól, a furcsa nevű vegyületektől, ha pedig kiderül, hogy ezeket az anyagokat mesterséges úton állították elő, akkor - egy friss országos kutatás szerint - pedig meg vagyunk győződve arról, hogy veszélyesebbek a természetes vegyületeknél. Azt szinte el sem tudjuk képzelni, hogy ezek a gyanús vegyületek az emberi szervezetben természetes módon éppen úgy megtalálhatók, mint például egy hétköznapi almában.

Érdemes tudni, hogy az azonos szerkezetű vegyületek hatása is azonos, függetlenül attól, hogy mesterséges vagy természetes eredetűek. A magyar fogyasztók azonban ezt másként gondolják – egyebek közt ez derül ki abból a reprezentatív, országos kutatásból, amely a Coca-Cola Magyarország megbízásából készült el. A felmérés alapján tízből hét felnőtt véli úgy, hogy a mesterséges vegyületek veszélyesebbek a természetesnél – ez az álláspont elsősorban a nők és az 50 évesnél idősebbek körében népszerű. Mindössze a válaszadók 16 százaléka véli helyesen, hogy a mesterséges vegyületek nem veszélyesebbek a természeteseknél.

Ha az élelmiszerek címkéiről ismerős E-számokat, furcsa nevű vegyületeket látjuk, nehezen tudjuk elképzelni, hogy azok természetes módon megtalálhatóak az emberi szervezetben vagy akár egy almában is. A felnőtt lakosság mindössze fele tudja a tejsavról (E-270), hogy az izmokban található és ennél is kevesebben tudják, hogy az emberi szervezetben a sósav (E-507) a gyomorban fordul elő. Alig több mint harmaduk van tisztában azzal, hogy a glicerin (E-422) a zsírszövetben is előfordul, míg a propionsavról (E-280) tízből ketten tudják megmondani, hogy az izzadságban is megtalálható.

A kutatás rávilágított arra, hogy a vegyületneveket és E-számokat felvonultató részletes összetevőlista az emberekben már önmagában is a mesterségesség érzetét kelti. A vizsgálat során azt a kérdést tették fel, hogy vajon melyik élelmiszer összetevőlistáján szerepelhet az ecetsav (E-260), a karotin (E-160-a), az antocianin (E-163), a butándisav (E-363), a C-vitamin (E300), a borkősav (E334), a nikotinsav (E-375), a citromsav (E-330), a cisztin (E-920) és a riboflavin (E-101). Ezt a „receptúrát” a felnőtt netezők negyede társította inkább a gumicukorhoz, közel ötödük pedig a tyúkhúsleves-kockához, és mindössze 5 százalékuk tippelt helyesen arra, hogy az almáról van szó.

Bár a kutatás rávilágított arra, hogy a fogyasztók az élelmiszer-adalékok közül az édesítőszerektől tartanak legkevésbé, az szintén kiderült, hogy vannak félreértések egyik legnépszerűbb kalóriamentes cukorhelyettesítő, az aszpartám kapcsán is.Mint az élelmiszer-adalékanyagoknál általában, az aszpartám esetében is létezik egy olyan, tudományosan megállapított napi limit (acceptable daily intake, ADI), amekkora mennyiségben az hosszú távon is egészségügyi kockázat nélkül fogyasztható. Ez az aszpartámmal is édesített Coke zero esetében azt jelenti, hogy ebből az energia- és cukormentes üdítőből egy átlagos testsúlyú, fenilalaninra nem érzékeny nőnek 6 (!) litert kellene nap mint nap elfogyasztania ahhoz, hogy elérje a limitet. A megkérdezettek kevesebb mint tizede tippelte meg jól ezt a mennyiséget, miközben tízből hárman gondolták úgy, hogy már 6 deciliter cukormentes üdítővel túl lehet lépni a napi beviteli értéket, negyedük pedig, hogy ehhez 3 liter szükséges.

„Felelős vállalatként a Coca-Cola nagy hangsúlyt helyez arra, hogy a vásárlókat átlátható módon és egyértelműen informálja termékei összetételéről, így fogyasztóink felelős döntést hozhatnak" – mondta Kerekes Péter, a Coca-Cola Magyarország ügyvezetője. "Szigorúan betartjuk a termékekre és összetevőkre vonatkozó szabványokat, amelyek minden egyes termékünk biztonságosságát és magas minőségét szolgálják. Kutatásaink eredményei azt mutatják, hogy a magyarok egyre nagyobb körültekintéssel tanulmányozzák az élelmiszerek címkéit és egyre fontosabb számukra az is, hogy miből állnak a megvásárolni kívánt termékek. Látjuk azonban a tudásbeli hiányosságokat is: éppen ezért indítottuk el a közelmúltban az Okoscimke.hu weboldalt, ahol a fogyasztók valóban hiteles és hasznos információkhoz juthatnak az adalékanyagok, az édesítőszerek és a tápanyagbevitel témakörében."

Ezeket olvastad már?:

Ezeket olvastad már?

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...