3 retró szendvics, amit te is imádtál

Régen nem cifráztuk túl a harapnivalókat, mégis olyan klasszikusok születtek, amiket még ma is gyönyörtől homályos tekintettel falatozunk. Te melyikért vagy oda?

A turistaszalámi, a piros arany, a főtt tojás és a reszelt trappista sajt főszereplésével olyan szendvicseket készítettünk anno, amiktől most is csorog a nyálunk.

Turistaszalámis retró szendvics ünnepekre

A ’80-as években létezett egy olyan szendvics, ami kivételes vendégvárónak, valamint kötelező szilveszteri ételnek számított, és biztos, hogy ezeken az alkalmakon ipari mennyiségben készült. Ez a szendvics jóformán minden olyan elemet tartalmazott, amit szerettünk: a vajjal megkent kenyérszeletekre turistaszalámit tettünk, rá szeletelt főtt tojás és felkarikázott savanyú uborka került, majd a tetejére reszelt trappista sajtot szórtunk, mondhatni tornyoztunk. Mindezt az elmaradhatatlan, rettentően sós klasszikussal, az univerzális piros arannyal koronáztuk meg, és akinek úgy tartotta kedve, a szendvicse mellé még tv paprikát is haraphatott.

Ma már el lehet készíteni színesebb változatban is:

Kirándulós szendvics

Ha ebbe a szendvicsbe beleharapsz, rögtön felidéződik benned az első erdei táborod emléke. Anyu alufóliába csomagolt szendvicsét a világért se cserélted volna el a buszon máséra, ...

Körözöttes szendvics uzsonnára

A körözöttet, vagyis a túróból, tejfölből, hagymából és őrült pirospaprikából készülő szendvicskrémet még ma is szorgosan kanalazzuk a kenyerünkre. A megunhatatlan körözöttes szendvics már régen is tökéletes választás volt a korgó gyomrok elhallgattatására vacsora gyanánt, de akkor is széles mosolyra szaladt a szánk, ha ezt kaptuk uzsonnára a napköziben. Az egyszerű és nagyszerű elvét szem előtt tartva olyan szendvicset rittyenthettünk percek alatt, ami után mindenki megnyalta mind a tíz ujját. A kulináris élvezetek fokozása érdekében nemcsak a krémbe, hanem a körözöttes kenyér tetejére is dukált egy kis piros paprika és vöröshagyma.

Kedvenc körözötteink:

Sváb körözött

Egyszer megkínáltak vele vendégségben, annyira ízlett, hogy azóta csak így készítem a kőrözöttet. Hogy valóban sváb recept-e, azt nem tudom, de ha így kaptam, így adom tovább.

Májkrémes szendvics kirándulásra

A kicsi, aranyszínű konzerv a jellegzetes piros betűkkel minden iskolai kirándulás alkalmával bekerült a hátizsákba, és a táborokban is ott volt a viaszos vászonnal borított asztalokon. Ugyan azóta napfényt látott a májkrém készítésének és összetevőinek titka, de minket, elszánt májkrém rajongókat ez sem tántorított el attól, hogy továbbra is hódoljunk a májkrémes kenyér élvezetének. Vajas kenyérre kenve, ropogós paprikával és paradicsommal falatozva még ma is a májkrém mennyországban érezhetjük magunkat.

Készítsd otthon:

Egyszerű csirkemájpástétom

Nem eszünk bolti felvágottat már egy jó ideje. Csak a piacon veszek a parasztoktól házi füstölésű húsárut. Viszont be kell hogy valljam, a májkrémet nagyon szeretem, ezért gyakran ...

Házi csirkemájkrém Ízhuszártól

Egyszerű és olcsó recept, amivel könnyedén kiválthatjuk a bolti, előre csomagolt májkrémeket, és biztosan tudjuk, hogy mi kerül bele. Akár kevés fehérborral és csípős mustárral is ...

Ezeket olvastad már?

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...