3 jel, hogy legyengült az immunrendszered

A hideg idő beköszöntével fontos odafigyelnünk arra, hogy az immunrendszerünk a maximumon pörögjön.

Ha legyengül az immunrendszerünk, a testünk azonnal különböző jelzésekkel próbálja meg velünk tudatni, hogy egy kis turbózásra van szüksége. Azért is fontos, hogy nagyon odafigyeljünk a különböző intő jelekre, mert amikor immunrendszerünk gyengébb, sokkal könnyebben kaphatunk el különböző betegségeket. A livestrong.com összegyűjtötte azokat a tüneteket, amelyek arra utalnak, hogy bizony eljött az ideje az erősítésének.

Lassan gyógyuló sebek

Ha bármilyen sérülést ejtünk a bőrünkön, akkor immunrendszerünk azonnal működésbe lép, ugyanis azonnal védekezésbe lép a szervezetünkbe kerülő kórokozók ellen. Viszont ha immunrendszerünk gyenge, akkor sokkal tovább tart ez a harc, ami többek között a sebgyógyulást is lelassíthatja. Ez a tünet azonban más betegségekre is utalhat, így ha ezt tapasztaljuk, mindenképpen forduljunk orvoshoz.

Gyakori fül- és arcüregi fertőzések

A gyakori fül- és arcüregi gyulladásoknak is lehet az az oka, hogy gyenge az immunrendszerünk. Ez évente körülbelül 3-4 alkalmat jelent. Ugyanez állhat a háttérben, ha évente legalább kétszer tüdőgyulladásban szenvedünk, vagy kettőnél több antibiotikumos kezelést csinálunk végig valamilyen bakteriális fertőzés vagy felülfertőződés ellen küzdve.

Állandó fáradtság

Ha folyamatosan fáradtak vagyunk, és a testünk semmilyen más tünetet nem produkál, nagy eséllyel az is immungyengeségre utalhat. Amikor azon dolgozik a testünk, hogy egészségesen tartson minket, gyakran érezhetjük magunkat fáradtnak és kialvatlannak. A szakemberek ezért azt javasolják, hogy ezekben az időkben figyeljünk oda a minőségi alvásra.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...