11 tipp a szakértőtől, hogy jobban aludj, ha te is alvásproblémákkal küzdesz

Szomorú valóság: a magyarok több mint egyharmada küzd alvásproblémával. Ha te is közéjük tartozol, olvasd el alvásszakértőnk tanácsait.

A magyar felnőtt lakosság több mint egyharmada szenved valamilyen alvászavarban, meghaladva ezzel az európai átlagot, derül ki a Budapesti Alvásközpont legutóbbi kutatásából. Emellett egyre inkább felértékelődik azoknak az embereknek a státusza, akik sokat dolgoznak, rengeteg hobbijuk van és állandóan tevékenyek, szemben azokkal, akik szeretnek aludni és jól is alszanak. Az IKEA úgy döntött, hogy felhívja a figyelmet a minőségi alvás fontosságára, és új katalógusában egy éven át annak előnyeire fókuszál.

Dr. Vida Zsuzsa neurológus és alvásszakértő alváshigiéniás tanácsa: „Fordítsunk figyelmet a megfelelő alvási környezet kialakítására, így a tiszta levegőjű, csendes, sötétített szoba, pihentető hangulat megteremtésére, a megfelelő páratartalomra, a megfelelő keménységű matracra, párnára, plédre és ágyneműre.” Az IKEA hagyományosan minden év augusztusában jelenteti meg az új katalógusát. A 2020-as lakberendezési magazin fő témája a megfelelő alvókörnyezet megteremtése a kiadós pihenéshez otthon.

Mikor beszélünk alvászavarról?

„Akár elalvási nehézségekkel küzdünk, akár az éjszakai ébredések okoznak gondot, a végeredmény ugyanaz: napközbeni fáradtság, a teljesítőképesség csökkenése, koncentrációs problémák. Alvászavarról beszélünk, ha a panaszok a beteg mindennapi életminőségét rontják vagy teljesítőképességét csökkentik.” – árulta el Dr. Vida Zsuzsanna, neurológus, alvásszakértő, a Magyar Alvás Szövetség szakmai elnöke. „Életében legalább egyszer mindenki megtapasztalja ezt a problémát, azonban sokan nem ismerik fel, vagy nem vesznek tudomást róla. Az alvászavarok okozta egészségkárosodás minimum a globális népesség egyharmadát érinti” – tette hozzá.

Krémes shakshuka padlizsánnal

A lecsó egzotikus, szexi keleti ikertestvére a shakshuka, amit jellemzően valamilyen krémes sajttal, belesütött tojással és rengeteg korianderrel tálalnak. Mi most egy ellenállhatatlanul ...

Életritmus vs. bioritmus

Legyen szó akár a fény- és információszennyezésről, akut stresszről, emocionális sokkról, megterhelő élethelyzetről, vagy a társadalmi szerepek felhalmozásáról, mindezek hatással vannak bioritmusra, így az alvás minőségére. A jó alvás nélkülözhetetlen az egészség megőrzéséhez, a kialvatlanság számos kedvezőtlen folyamatot indíthat el a szervezetben, melyek hatására megnő többek között a szív-és érrendszeri betegségek, a diabétesz, a magas vérnyomás és a mentális betegségek kockázata is.

Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát

  1. A jó alvás három ismérve: megfelelő minőség, megfelelő mennyiség és folyamatosság. Ennek elsajátításához Dr. Vida Zsuzsanna a következő alváshigiénés tanácsok betartását javasolja:
  2. Tartsunk szigorú napirendet! Lehetőleg mindig azonos időben keljünk fel és feküdjünk le, hétköznapokon és hétvégén egyaránt.
  3. A rendszeres sportolás, mozgás javítja az alvás minőségét, de lefekvés előtt 3-4 órával már ne végezzünk megerőltető tevékenységet!
  4. A lefekvés előtti órákban ne fogyasszunk erős, zsíros ételeket, alkoholt és ne dohányozzunk!
  5. Korlátozzuk a koffeintartalmú italok fogyasztását, különösen a késő délutáni és esti órákban!
  6. Alakítsunk ki megfelelő elalvási szokásokat! Legyen rutinszerű a tisztálkodás, fogmosás.
  7. Az elalvást segítheti a könnyű vacsora, a meleg fürdő, a hűvös szoba meleg paplannal és a relaxáció (pl. zenehallgatás, olvasás, relaxációs gyakorlatok).
  8. Lehetőleg ne aludjunk napközben, kivéve, ha speciális alvásproblémánk miatt az orvos ezt kéri.
  9. Ne feküdjünk le túl korán, és ha fél órán belül nem alszunk el (illetve, ha felébredünk éjszaka és képtelenek vagyunk visszaaludni) keljünk fel az ágyból, menjünk át egy másik szobába, és ott olvassunk, pihenjünk. Ilyenkor ne együnk, ne igyunk, és ne dohányozzunk. Csak akkor térjünk vissza az ágyba, ha már kellően álmosak vagyunk. Próbáljuk az ágyban töltött időt a tényleges alvási időre korlátozni.
  10. Ébresztőórát/telefont az éjszaka során tartsuk lefordítva, és az éjszakai felébredések során ne nézzünk automatikusan rá!
  11. Ne együnk, ne tévézzünk, ne dolgozzunk a hálószobában!
  12. Amennyiben alvászavara tartósan fennáll, mindenféleképpen kérje szakember segítségét!

További részletek, szakmai tanácsok az alvás és alvászavarok kapcsán a napialvas.hu oldalon érhetőek el.

Ezeket olvastad már?

via IKEA Sajtóközlemény

Legújabb receptek

Vegán hamburgerzsemle

Ha a hamburgert egy új szintre szeretnénk emelni, akkor ideje házilag készíteni a bucit. Illetve most az érzékenyeknek is kedvezünk, ugyanis egy tej- és tojásmentes buci receptet hoztunk.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...