10-féle tehéntúrót teszteltünk és kiderült, nincs két ugyanolyan tehén!

Szerkesztőségünk szinte minden tagja imádja a túrós süteményeket (egyedül csak az nem szereti, aki nem ehet), így ezen a héten a legjobb félzsíros tehéntúró nyomába eredtünk. 

A tesztet megelőző bevásárlókörúton már tudni lehetett, hogy bizony nagyon sokféle állaggal fogunk találkozni a kóstolás során. Míg az átlátszó csomagolásban általában szárazabb, könnyen morzsolódó darabok voltak láthatóak, addig a papírba csomagolt téglalap alakú túrok esetében már tapintásra is érezhető volt, hogy egy masszaszerű, zsíros tejterméket fogunk kapni.

De mitől jó a túró? Legyen egybefüggő, krémes és zsíros, vagy legyen kicsit szárazabb és morzsolódjon könnyen? Míg sokan az utóbbi tulajdonságokat részesítik előnyben, addig olyanok is vannak, akik például egy túrótorta elkészítésénél a masszaszerű változatra esküsznek. A Magyar Élelmiszerkönyv leírása szerint:

A Rögös állományú tehéntúró

tehéntejből tejsavbaktérium-színtenyészet, esetleg alvasztó enzim hozzáadásával készített savas vagy vegyes alvasztású, rögös állományú, kelvirágszerű friss sajt, amelyben a savófehérje-kazein, arány nem haladja meg a tehéntejben lévőt. A félzsíros tehéntúró zsírtartalma legalább 25% kell, hogy legyen.

Hiába a hivatalos leírás, vaktesztelőink véleményéből az derült ki, hogy többen szeretik a krémesebb és zsírosabb állományú túrókat, mint a szárazabb típusokat.
Ez alkalommal öt ember tesztelte 10 márka túróját, a márkák kilétéről csak a tesztet előkészítő munkatársunk illetve fotósunk tudott, a következőkben pedig tesztelőink teljesen szubjektív véleményét olvashatjátok.

Ismerjük meg a túrókat a kóstolás sorrendjében!

1. Sissy félzsíros tehéntúró - Penny, 179 Ft/250g

Vélemény: semleges, talán egy kicsit édeskés illat és szép, darabos állomány. Nagyon furcsa, hogy ízre valaki szerint kicsit édes, kicsit pedig éppen savanykás volt, összességében azonban mindenki elégedett volt ezzel a termékkel.

2. Nádudvari tehéntúró - Spar, 357 Ft/250g

Vélemény: A kissé száraz és darabos túrónak valódi tehéntej illata volt, állagra viszont egy puha, kellemes, kicsit semleges ízű túrót kaptunk, amely remek választás például egy túrós rétes töltelékének.

Kapros túrós rácsos rétes

A leveles tészta rendkívül sokféleképpen használható fel, egyik általunk nagyon kedvelt módja a rétes készítés. Nagyon finom, ha az édes túrós tölteléket citromhéj és mazsola ...

Rengős túrós rétes

Először azt hittem, a lusta túrós egyik közeli rokona ez a süti, de mégis más. A tetején sült tejes-habos réteg krémes állagúvá sül, a két réteg tészta meg, ami a túró alatt és ...

3. OKÉ! félzsíros tehéntúró - Spar, 339 Ft/250g

Vélemény: Az OKÉ! tehéntúróját egy egész tömbben tudtuk csak az üvegtálba szervírozni, ez viszont egyáltalán nem zavart senkit: a kissé krémes és zsírosabb állagú tejtermék mindenkinek tetszett, egy krémesebb süteményben ezt biztosan nem kell tejföllel dúsítani.

4. Gazda túró - Spar, 429 Ft/450g

Vélemény: A száraz és darabos túró kellemes illattal rendelkezik, kóstolás közben viszont egy kicsit gumisabb állagúnak éreztük, ízre pedig teljesen semleges volt.

5. S-Budget túró - Spar, 289 Ft/250g

Vélemény: a szintén tömör és zsíros túrónak nem volt különösebben erős illata, ízre is kellemesen krémes és semleges volt, jól használható tehát sós és édes ételekhez is.

6. Spar túró - Spar, 289 Ft/250g

Vélemény: Volt, aki szerint egy kicsit ragacsos és habos állagú volt a Spar terméke, ízre viszont kellemesen lágy volt, szinte mindenki meg volt elégedve vele.

7. Pilos tehéntúró - Lidl, 259 Ft/250g

Vélemény: Kellemes illatú, jól morzsolódó, ám ízre mégis krémes túrót kaptunk a Lidl-től.

8. Milfina tehéntúró - Aldi, 259 Ft/250g

Vélemény: Darabos, krémes és jó illatú az Aldi szintén saját márkás tehéntúrója, ízre viszont több embert is a tejfölre emlékeztetett amellett, hogy valóban egy finom és krémes termékről van szó.

9. MIZO tehéntúró - Príma, 429 Ft/450g

Vélemény: a Mizo túrója egy kicsit szárazabb és darabosabb volt a többi terméknél, az enyhén savanykás tejtermék kitűnően passzol egy finom túrós csuszába!

Túrós csusza

A túrós csusza egyszerűnek tűnik, ennek ellenére van néhány trükk, amit érdemes bevetni annak érdekében, hogy életed legfinomabb csuszáját készíthesd el!

10.Mesés túró - Príma, 329 Ft/250g

Vélemény: Kellemes ízű, krémes és zsíros túróra leltünk a Mesés márka termékében, mely egyesek szerint kicsit savanykásabb volt a többinél éppen annyira, hogy még nem legyen zavaró az ízhatás.

NÉZZÜK A VÉGEREDMÉNYT!

NÉVHONNAN?ÁR/GRAMMÁR/KILOGRAMM
1.Sissy tehéntúróPENNY179 Ft/250g716 Ft
2.Mesés túróPríma329 Ft/250g1316 Ft
3.OKÉ! túróSpar339 Ft/250g1356 Ft
4.S-BUDGETSpar289 Ft/250g1156 Ft
5.Spar túróSpar259 Ft/250g1036 Ft
6.Mizo túróPríma429 Ft/450g953 Ft
7.Pilos túróLidl259 Ft/250g1036 Ft
8.Milfina túróAldi259 Ft/250g1036 Ft
9.Nádudvari túróSpar375 Ft/250g1500 Ft
10.Gazda túróSpar429 Ft/450g953 Ft

EZ IS ÉRDEKELHET:

Ezeket olvastad már?

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

Ismerd meg a bottargát, és azt is elmondjuk, hogy használd...

A bottarga egy különleges gasztronómiai alapanyag, amelyet gyakran neveznek a "tenger aranyának". Azok számára, akik még nem találkoztak vele, a bottarga nem más, mint sózott és szárított halikra, amely különleges ízvilágával azonnal magával ragadja az ínyenceket. Ezt a mediterrán kincset évezredek óta fogyasztják, és ma is nagy becsben tartják a kulináris világban.

Hering András

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...