Ez is egy nagyon régi recept, még drága Anyósomtól való. Erről a túrós változatról addig, míg férjhez nem mentem, soha nem is hallottam. Főleg a férjem mindig így szerette, aztán később a nagyobbik fiamnak is a kedvence lett, persze csak a Maminál volt szerencséjük enni belőle. Szomorúságukra én csak egyszer próbálkoztam meg vele, amikor még egészen fiatal asszony voltam, de sajnos csúnya vége lett, mivel az összes lekvár a kifőző vízben kötött ki. Amikor a férjem hazajött a munkából, és én elé raktam a vacsorát, kérdésére, hogy mi az, mondtam, hogy barátfüle (persze odakészítettem a lekváros üveget is), mire ő csak annyit mondott, hogy az ő anyukája belülre szokta a lekvárt tenni. Mire én közöltem vele, hogy én is úgy próbáltam, de sajna ez lett belőle. Soha többé nem álltam neki, hogy még egyszer megkíséreljem, és megint kudarcot valljak vele. Most kb. 45 év után nekirugaszkodtam, és elkészítettem a férjem és nagy fiam nagy örömére. Óriási sikere lett, úgyhogy ezután sűrűbben fog az asztalra kerülni.