Nem tudsz egy jó zsemlegombóc receptet? - kérdezte egyik ismerősöm. Mondtam neki, hogy tudok, de az nem egészen gombóc, hanem valami más, de mégis majdnem ugyanaz. Na, ezzel épp elég kíváncsivá tettem, szóval elkérte a receptet. Megkerestem, kézírással másoltam ki valahonnan még régebben, és úgy ahogy volt, lefénymásoltam neki. Kipróbálta, és annyira megszerette, hogy sokszor elkészítette azután is. Én meg közben elvesztettem a saját cetlimet (folyton elvesztem a papírlapokon lévő receptjeimet...), és amikor az ismerősöm már ötvenedszer dicsérte nekem, hogy milyen finomra sikerült megint a szalvétagombócom, akkor elkértem tőle a receptjét. Ezen jót nevetett, de másnap már hozta is a saját kézírásommal írt receptemet újra fénymásolva, és kinagyítva, mert így talán nehezebben hagyom el. Egy változás azonban volt rajta. Odaírta a tetejére, hogy: Szuper!