Marta barátnőmnek haza kellett utaznia pár napra Olaszországba. Egyik esti poharazgatásunk közben felvetette, hogy igazán vele mehetnék, ha van kedvem. Kedvem? Nekem? Olaszországba? Olyan valakihez, akinek saját vinotékája van? Mintha a muzulmántól azt kérdeznéd, van-e kedve Mekkába menni... Szóval végre jártam Penne San Giovanniban, és végre láthattam a szülei vinotékáját. Sőt, mivel pont az érkezésünk napján nyitott, minden segítő kézre szükség volt. Mivel olaszul sajnos nem tudok, felszolgálás kiesett, de a konyhában...ó, ott ténykedhettem. Életemben nem élveztem még ennyire a főzést, mint ebben az ici-pici Marchen tartomány beli faluban lévő vinotékában, ahová az emberek vacsora előtt egy pohár finom borra és isteni sajtokra-sonkákra ülnek be beszélgetni. Délelőtt cantuccinit sütöttünk, Petráéval pontosan megegyező recept alapján, amit édes, mustból főzött borba mártogathattak a vendégek, ezt a délután begyúrt pofonegyszerű, valójában pizzatésztát pedig este kellett kisütnöm. Annyi idő alatt sült ki pont, amíg pár isteni sajtot és hajszálvékony sonkaszeletet tányérra rendeztem. :) A lepénykének amúgy nincs különösebb elnevezése, a focacciából lett fejlesztve. Ezt 5 perc kisütni, és a vendég mindig frissen, melegen kapja a finom borocska mellé, és a konyhát sem melegíti be.