Humusz 2.
Első (2007-es) angliai tartózkodásom alatt találkoztam először ezzel a közel-keleti finomsággal. Házilag most készült először, ehhez több dolognak kellett teljesülnie. A mélyhűtőben figyelt egy kis doboznyi maradék főtt csicseri még karácsonyról. Aztán a mai vendégségre se ártott még egy mártogatós az előétel kollekcióhoz. Az utolsó löketet meg az adta, hogy felfedeztem: a NoSalty alapanyag gyűjteményében szereplő tahini szerzője, ze(n)derta szuper házi elkészítési módot is közölt. Így már éjjel nekiláthattam szezámmagot pirítani, nem kellett a szemben lévő keleti boltig se leugornom. A recept a BBC GoodFood-ról származik, a tejföl meg családi megegyezés alapján került bele. Édesanyám nem nagy híve a csicseriborsónak. Szerinte mélyen igaz az az - egy 19. századi forrásban olvasott - információ, hogy az elmúlt századokban azért nem terjedt el a Kárpát-medencében ez a növény, mert nem kedvelték az itteni népek, hiszen nincs íze. Való igaz, hogy a "csicseriborsó, bab, lencse" mondóka ellenére a magyar gasztronómia egyáltalán nem fogadta be a humusz alapanyagát. Én állítom, hogy van íze: csicseriborsóíze van. :) Lényeg a lényeg, hogy ha már pirospaprikát nem voltam hajlandó a humuszba keverni, legalább egy kis tejföllel boldoggá tehettem szülőanyámat, aki nem utolsó sorban szakácsmesterem is. :)
