Én nem tagadom, de szerintem én vagyok a világ leglustább szakácsa reggelente. Nekem eleve kell legalább 1 óra, mire magamhoz térek, és félkómásan semmi erőm, kedvem nekiállni valami sütős-főzős-keverős reggelinek. Na nincs az az isten... néha már az is megterhelő, hogy a kenyeret meg kell vajazni. Ilyenkor senki meg nem mondaná, mennyire imádok a konyhában szorgoskodni. A müzli-szendvics-péksüti változatokban viszont verhetetlen vagyok, vagyis voltam... legyőzött ez a recept. Mert annyira, de annyira finom, és mégis meleg, és iszonyatosan illatos, és ami a legjobb, nem igényel sokkal több teendőt, mint egy szendvics összeállítása. Tehát nálam jött, látott és legyőzött. Szerencsére...