Tegnap este Erikánál voltam egy kis dumcsin, 15 éves Jackó fia nagyon helyes gyerek. Erika átlag úgy 5 percenként szólt rá valamiért: - Menj távolabb, ha az orrodat fújod! - Ne mászkálj mezítláb a hideg kövön, amikor meg vagy fázva! Stb.  -  Úristen! Vilmos még csak 13, mennyi nyüglődés vár még rám, amíg túl leszünk a kamaszkoron! – tört ki belőlem. Csabi erre röhögve mesélte a békéscsabai színház rendezőjének véleményét: " A feleségével mindketten szakemberek, mégis alig-alig sikerült túlélniünk a gyerekeik kamaszkorát!" Hát én mégcsak szakember sem vagyok, ráadásul egyedül küzdök a kamasz gyerekemmel. Ez jutott ma eszembe, miközben a levest főztem. Mindjárt elmondom, miért. Előtte azonban még egy történet: Egyik kapolcsi házamat egy pestről leköltöző tanárnő vette meg, az akkor 16 éves gyermekével. Szegény asszony borzalmasan szenvedett (az egyébként is meglehetősen szigorú) falusi közhangulattól a kisfia miatt, aki a falu kellős közepén reggeltől estig maximális hangerővel bömböltette a heavymetal-t. Engem nagyon nem zavart a dolog, nem az én gyerekem volt, meg bírom is a zenét. Ezért aztán nemigen értettem a tanárnő elgyötört ábrázattal előadott panaszait, hogy bocsi, de hát Petire nem lehet hatni. Jónéhány évvel később, amikor az én nagyobbik gyerekeim elértek a kamaszkorba, és naponta konfliktusom volt miattuk a falu lakóival, összefutottam a tanárnővel. Gondoltam: neki elsírhatom panaszaimat: -          Most értem, miről beszéltél hajdanán! Néz rám csodálkozó szemekkel, rögtön levettem, nem tudja, miről beszélek. -          Peti fiad, rég nem láttam, mi van vele? – kérdeztem áthidalólag. -          Egyetemre jár, nagyon jól tanul, helyes kis barátnője van, sokat segít a ház körül. Nincs vele semmi gond! Mérhetetlenül megkönnyebbültem: lám nemcsak, hogy túl lehet élni a gyerek kamaszkorát, hanem még el is lehet felejteni! A kamasz gyerekkel az a gond, hogy Ø      semmi nem úgy jó neki, ahogy van – hisztérikusan követeli állandóan az elismerést és a szeretetet, amiből – persze – adni fikarcnyit sem képes Ø      minden pillanatban demonstrálja, hogy ő tud a legjobban mindent – bármit mondasz, az hülyeség. Szent meggyőződése, hogy mindent és mindenkit állandóan fikáznia kell. Nem lehet vele nyugodtan, a lényegről, tárgyilagosan beszélgetni Ø      minden pillanatban demonstrálja, hogy neki mindenhez joga van – szanaszét hajigálja minden cuccát, pofátlanul használja bárkiét Ø      minden pillanatban demonstrálja, hogy ő a legszellemesebb a világon – nyegle viccekkel fáraszt permanensen Ø      az összes havert a nyakadra hozza, akik dettó ugyanez. Aki még nem élte át, készüljön lelkileg! DE: túl leszünk rajta – nincs más vigasz! Visszatérve a levesre: úgy kell készítsem a levest, hogy megfeleljek Vilmos Őfőméltósága kegyeinek, aki fújjog, ha szétfőtt sóskalevél és paradicsom caffog a levesben – lásd: elkészítés. Szerencsémre beesett Surci lányom (29), akivel jó étvággyal befalatoztuk a caffogó zöldségekkel dúsított levest. Vilmosnak hagytunk keveset a szűrt figurából.