Müncheni sörperec
Te nem vagy komplett... Ezt a kedves megjegyzést egy német kollégista társamtól kaptam, miután reggel hétkor perecgyúráson kapott a konyhában. Nem igazán értette, hogy ha már olyan mázlim van, hogy nem kell épp vizsgázni, akkor miért nem alszom? És ha bajor tízórait rendezek, miért nem a boltban veszem a mélyfagyasztottat? Na, mikor leült a frissen sült, kívül roppanós, belül puha perec mellé, kent rá egy kis Obatzert, akkor visszaszívta, amit mondott :) A pereckészítés gondolata egyébként már régóta foglalkoztatott, csak nem találtam hozzá megfelelő receptet, valahogy a bajor szakácskönyvek elfelejtik említeni, valószínűleg azért, mert mindenki készen veszi. Aztán a botanikus kertben, ahol dolgoztam, megkérdeztem az egyik helybéli kolléganőt, hogy tud-e valami jó szakácskönyvet, ahol végre megvilágosodok perec-ügyileg. Hát, könyvet nem tudott, volt viszont saját, nagymamától tanult receptje. Azt mondta, a nagyi gyakran sütötte, első szerelme péklegény volt, és az I. világháborúból nem jött vissza, ő meg így adózott az emlékének. Kollegina aztán nem értette, mitől gyomlálok olyan vidáman a nap hátralévő részében. De ha van valami, amit a történettel rendelkező receptnél is jobban szeretek, akkor az a generációkon át vándorló kincs :)
