Mint az emberek nagy része, én is magamat tanítottam meg főzni. Persze volt némi alapom hozzá, főként a nagyszülői és szülői konyhákban szerzett emlékekből, amelyek az évek során szép lassan kinőtték magukat konyhai tudássá. De mint minden ilyen önképző folyamat, az én konyhai tanulásom is tele volt elrontott ételekkel. És tudom, hogy nem sikerülhet minden azonnal elsőre, de mégsem tudja megállni az ember, hogy ne eresszen el egy cifra mondatot, amikor már megint kiszáradt a csirkéje. Idővel azonban megtanultam szeretni ezeket az elrontott ételeket, sőt, néha meglepő módon a konyhai kreativitás érdekében is fel tudtam használni őket. De mégis hogyan?
Ne fogjunk mindent magunkra!
Ha van egyáltalán valami, ami pozitív a konyhai bakikban, az, hogy nagyon sok mindenre tudjuk fogni a félresikerült ételt. A gépek, eszközök, alapanyagok mind máshogy viselkednek minden konyhában, így simán lehetséges, hogy nem mi magunk voltunk a hiba okozói.
Főleg a főzni tanulás első hónapjaiban, én is hajlamos voltam arra, hogy mindent az inkompetenciámra fogjak. Az elrontott étel bekerült a „majd legközelebb jobban figyelek” dobozba, ami gyakran lehangolt, és elvette a kedvem a további konyhai alkotástól.
Pedig ezek nagy része egy teljesen másik dobozba tartozott, amire azt kéne írni, hogy „kiismerhetetlen sütők, összekarcolt serpenyők és huzatos konyhák”.
Az első gázsütőmnél is kellett jó két hónap ahhoz, hogy végre megtanuljam, hogy mit süthetek benne, és miről kell lemondanom.
Arról nem is beszélve, hogy ezek után a sütő forrópontjait is fel kellett térképeznem, mert természetesen nem sütött egyenletesen a szentem. Ehhez is kellet legalább két tepsi felemás keksz.
Nem minden hiba menthetetlen
Persze akkor is érhetnek minket meglepetések, ha már mindent alaposan kiismertünk a konyhánkban. Ezeket sajnos nem nagyon lehet másra kenni, esetleg egy mit sem sejtő lakótársra. Ilyen hiányában pedig kénytelenek leszünk belátni, hogy tényleg elrontottunk egy ételt.
Az esetek nagy részében viszont ez az étel még megmenthető. Sőt, egyáltalán semmi baja nincsen, csak nem feltétlenül úgy sikerült, ahogy azt mi szerettük volna.
Túl sok levesbetét
A mai napig rendszeresen elkövetem azt a hibát például, hogy túl sok levesbetétet (tésztát vagy gerslit) szórok a bablevesbe, így a főzés végén inkább egy sűrű, hamis sóletre emlékeztető ragu vár rám. Amit nagyon megszerettem az elmúlt időben. Tele van mély ízekkel, minden krémesen puhára főtt benne, és tejföllel ugyanolyan bátran meg lehet pakolni. Nekem ennél ugyan nem kell több.
Túl sok cukor
Szintén hasonlóan „kedves” elbaltázás volt, amikor egy zabkeksz tésztájához cukorszirupot készítettem, majd a recept által írt pár evőkanál helyett az egészet belezúdítottam a tálba. Mondani sem kell, hogy a dologból nem lettek kekszek. Lett viszont belőle egy nagy tepsi, félig ropogós, félig puha fahéjas zabmorzsa, ami szerető otthonra talált néhány őszibarack és egy adag vaníliafagylalt mellett.
A hibákból született receptek
Ahogy a fenti példa is mutatja, az elrontott étel néha ötletet is adhat egy saját recepthez. Ne féljünk ezeket felismerni: ha esetleg megkóstoljuk az odaégett tepsis zöldséget, és felfedezzük, hogy enyhén megkapatva sokkal jobb az íze, ne hezitáljunk levest főzni belőle.
Gyakran a hibák mutatnak meg számunkra olyan kapukat a konyhában, amiket előtte nem láttunk, pedig megannyi érdekes, ízletes és különleges étel vár ránk mögöttük. Lépjünk hát be rajtuk!
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
A Nosalty szerkesztőinek további véleménycikkei:
