Bősze Ildikó harmadik vendégváró nyári csemegéje, amelyet a Liliomkert hetilap 2. számában közreadtam. (Előzőek: friss füge mascarponéval feladva, rokforttal sütött nyári körte) Ildikóék Vászolyon tanyáznak, és éppen az egyik piacosomnak, Lesznik Angéla keramikusnak volt kiállítása a vászolyi galériában, amit ’hivatalból’ meg kellett néznem. Mit ad a Sors, délelőtt Gorka Líviánál, a keramikusművésznél, nagyobbik gyerekeim nagyanyjánál volt ’jelenésem’. Lívia azt találta mondani, nincs ma igényes kerámia-készítés, csak a (mű)népies és a ’cuki kis’ mindenfelé. Együtt mentünk a kiállítást megnézni, Lívia (is) teljesen beájult. Angéla olyan igényességgel, olyan elképesztő színvonalon dolgozik, hogy arra egyszerűen nincs is szó. A piacomon is kiderül, a kiállításon pedig….. − gondolhatjátok! A férjéről, Pataki Tiborról se feledkezzünk meg, a kiállításon az ő remekei is ott voltak, ő fával dolgozik − ugyanolyan igényességgel. Egy szó, mint ezer, ha már Vászolyon jártunk, bejelentkeztünk Bőszéékhez egy röpke vizitre. Könyörögve kértem Ildikót, nehogy bármi vendéglátásra gondoljon, egy kávé, pár kedves szó, leginkább Lívia kedvéért, akinek diszeli magányosságukban ritkán van lehetősége igazi beszélgetésre. Alig volt ideje Ildikónak, mégis feltálalta ezt a műremeket. Ma én is megsütöttem, gyömbér helyett fahéjjal, még Vilmos is elismerőleg nyilatkozott, pedig ő aztán a fakszni nagymestere, tudjátok. Franciás lazaság - azt mondanám. Ebben a tikkasztó hőségben ennél komolyabb desszert talán nem is kell.