Ebben a lében akár 2 évig is elállhat a tojás

Nemrég szembejött velünk egy poszt az Instagramon, miszerint akár két évre is tartósítani lehet ezzel az eljárással a tojásokat. Noha érdekesen hangzik, azért nem feltétlenül ajánljuk otthoni kipróbálásra.

Biztosan te is álltál már tanácstalanul a hűtő előtt, farkasszemet nézve néhány kósza tojással, erősen dolgozva azon, hogy megpróbáld felidézni, vajon mikor vehetted őket, és vajon jók-e még. A tojás szavatosságának megállapítására létezik egy pofonegyszerű módszer, ráadásul van olyan trükk, amivel egy kicsit el is lehet nyújtani az élettartamát. Ezzel együtt a tojás nem az az élelmiszer, ami túl hosszú ideig eláll... legalábbis eddig azt gondoltuk. Nemrég azonban belebotlottunk az Instagramon egy posztba, amivel akár két évre(!!) is tartósítani lehet a tojásokat.

Ebben a lében akár 2 évig is elállhat a tojás

Azt már tudtuk, hogy a tojást is le lehet fagyasztani, de Vonnie, aka Jae_Cheryse az Instagramon árulta el, ő hogyan teszi el hosszú időre a friss, termelői tojásokat enélkül. Igen, fontos, hogy nagyon frissek legyen a tojások, és termelőtől érkezzenek. Az egész folyamat nagyon hasonlít a csemege uborka készítésére. Itt is egy nagy üvegre lesz szükség, amit meg kell tölteni felöntőlével és a tojásokkal.

A tojásoknál fontos, hogy ne legyenek megmosva, viszont tiszták legyenek, tehát ne tapadjon rájuk szalma vagy kis ajándék a csirkéktől. A felöntőléhez egy liter vízben kell feloldani 30 gramm kalcium-hidroxidot (angolul pickling lime néven kapható forgalomban, amit élelmiszer-savanyításra használnak), majd, ha ez megvan, ráönteni a tojásokra. Annyi lére lesz szükséged, hogy az legalább 2,5-5 centivel a tojások fölött érjen véget. Zárd le az üveget, majd hűvös, fénytől védett helyen tárold akár két évig is az ígéretek szerint.

Figyelem! A kalcium-hidroxid önmagában veszélyes, maró hatású anyag, és bár a pickling lime élelmiszeripari minőségű, mégis érdemes elővigyázatosan dolgozni vele.

Bolti tojásoknál nem működik az eljárás!

Miért nem szabad megmosni a tojásokat?

Mert ez megsértheti a héjat, azon keresztül pedig a kalcium-hidroxid behatolhat a tojásba, amitől fogyaszthatatlanná válik. Ezenkívül tudnod kell, hogy az eljárás nem működik boltban vásárolt tojások esetében, ezért kifejezetten farmról, piacról származó, friss tojásokra lesz szükséged, ha esetleg ki szeretnéd próbálni.

Ha készen állsz, hogy kivedd a tojást a tárolásból, öblítsd le őket, mielőtt feltörnéd, és valamilyen tojásreggelit készítenél belőlük. És végül, mivel ez a tartósítási folyamat lezárja a tojást, ha meg akarod főni, akkor először egy gombostűvel szúrj beléjük egy lyukat.

Ez enyhíti a nyomást, és megakadályozza, hogy a tojás felrobbanjon, miközben forr.

Bár egyelőre nincs okunk arra, hogy tojáshiánytól tartsunk, így annyira nem is égető szükséglet a tojások hosszú távú tartósítása, mégis jó ismerni ezt a módszert, ha esetleg beüt a krach.

Forrásunk volt.


Még több okos konyhai tipp vár rád:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...