Ha tavaszi népszokásokról beszélünk, akkor valószínűleg mindenkinek a húsvét fog eszébe jutni, pedig a régiek valójában számos izgalmas és játékos tavaszi népszokást éltettek a kereszténység legnagyobb ünnepén kívül is.
1.) Virágvasárnap
A nagyhét kezdetén népszerű volt a kiszehajtás, amikor a „kiszét”, vagyis a menyecskének öltöztetett szalmabábút énekkel kísérve körbevitték a faluban, majd vízbe dobták és elégették, hogy megszabaduljanak a téltől, és minden vele járó rossztól. Szintén virágvasárnapi, vagyis pálmavasárnapi népszokás a barkaszentelés, amivel Jézus Jeruzsálembe való bevonulására emlékeznek. Magyarországon pálma helyett barkavesszőt használtak, amit a vasárnapi nagymise előtt szenteltek meg és osztottak szét az egyház hívei között. Ezekhez a barkaágakhoz különleges jelentést is társítottak: úgy tartották, hogy véd a rontástól és a rossz időjárástól, gyógyító erővel bíz, a megművelt földbe szúrva pedig elűzi a férgeket a termés közeléből.
2.) György-nap
Április 24-ét, a boszorkányperekben is gyakran felbukkanó György napját nevezzük gonoszjáró napnak, ugyanis ekkor szabadon járhattak-kelhettek és randalírozhattak a boszorkányok, akik ellen az emberek úgy védekeztek, hogy szúrós gallyakat tűztek kerítéseikre és bejárataikra, hogy ne tudják megközelíteni őket az ártó lények. Aki ilyenkor ment keresztútra, az könnyen összetalálkozhatott a banyákkal.
A magyarok általában György napján, zöldcsütörtökön vagy nagypénteken hajtották ki először az állatokat az évben, a néphit pedig azt tartotta, hogy a boszorkányok ezen a napon, pirkadatkor jártak harmatot szedni lepedővel. A folyadékot kifacsarták az anyagból, és úgy itatták meg a tehenekkel, vagy a harmattal együtt lopták el a búza termését a gazdáktól. A rablás közben a boszorkányok azt hajtogatták, hogy „szedem, szedem, felét szedem”, hogy ne legyen annyira nyilvánvaló, hogy el akarják tulajdonítani mások hasznát.
A Zala mentén úgy védték meg az állatokat a legelőn garázdálkodó boszorkányoktól, hogy az istállóküszöb belső felén láncot, a külsőn pedig tojást helyeztek el – ezen kellett átlépniük a jószágoknak azért, hogy olyan erősek legyenek, mint a lánc, és olyan gömbölyűek, mint a tojás.
Az ország már tájain, például a Jászságban nemcsak a boszorkányok, hanem az emberek is kijártak a keresztútra harmatot szedni, és lepedővel szedték le a termés felét a búzavetésben. Azért csak a felét, mert ha az egészet leszedik, akkor elverik a búzavetést. Otthon kicsavarták a harmatot egy edénybe, majd abból kanalaztak a lisztbe kenyérsütésnél, hogy jól megdagadjon a vekni.
3.) Búzaszentelés
A római katolikus, bár pogány eredetű szokás szerint Szent Márk napján, április 25-én megáldották a gabonaföldeket. A népek búzaszentelő, de valójában a vetés összes fajtáját megáldó körmenetet jártak, bízva a jó termésben és időjárásban. A biztos hatás kedvéért az emberek haza is vittek pár szálat a szentelt búzából, hogy tényleg elkerülje őket a rossz.
4.) Május elseje
Már több, mint ötszáz éve él a ma is népszerű magyar hagyomány, hogy május elsején zöld lombokkal díszítik a házakat. Ezeket az ágakat hívták májusfának, májfának, a székelyek körében pedig jakabágnak, jakabfának vagy hajnalfának, és jellemzően a legények állították annak a fiatal lánynak, akit kiszemeltek. Az is előfordult, hogy a falu állította egy tanítónak, esetleg tanácselnöknek, a céheslegények körében pedig gyakori volt, hogy kocsmáiknál állítottak májusfát. Mivel főként lopás révén jutottak hozzá a fákhoz, a hatóságnak többször be kellett tiltania a hagyományt.
A Jászságban jegenyét vagy nyárfát állítottak, és krepp-papírral, egy üveg itallal, ajándékokkal és szalagokkal díszítették fel a hölgyeknek. A palócoknál már csak a faállítás volt a legények dolga, a díszítést a lányok és anyjuk végezték. A fa kidöntését jellemzően ünnepség, tánc és zene kísérte. Egyes területeken fa helyett népszerűvé vált a májusi feldíszített cserepes virág küldése, ami az eredeti szokáshoz híven annak a leánynak az ablakába került ki, akinek udvaroltak.
5.) Pünkösd
A pünkösd elnevezés a görög ötvenedik jelentésű pentekosztész szóból ered, mivel a húsvétot követő ötvenedik napon kezdődik. A keresztény hagyományok szerint ez az egyház születésnapja, ezen a napon szállt rá a Szentlélek az apostolokra. A 16. század óta hívják pünkösdi királyságnak az értéktelen és elmúló hatalmat. Innen ered a szokás, hogy valamilyen ügyességi verseny, jellemzően bothúzás vagy lúdnyakszakítás keretében pünkösdi királyt választottak. A szerencsés kiválasztottak, a király és a királynéja virágdíszbe öltöztetve járták be a falut.
A pünkösdi királynéjárás még ma is él a Dunántúlon: a gyermekek közül kiválasztanak egy királynőt, akinek feje fölé selyemkendőből készült sátrat tartanak, és rózsaszirmokat szórnak – így járnak körbe köszönteni az embereket. A királynéjárásnak valójában az a célja, hogy a kender minél jobban nőjön: többi kísérő lány felemeli a királynőt, miközben azt kántálják, hogy „ekkora legyen a kender”. A köszöntésért cserébe a lányok ajándékot kapnak, de a királynőnek végig nyugodtnak kell maradnia, ha nevettetni próbálják.
Még több érdekes cikk itt:
- Azta'Pasta – Torta Pasqualina, a keresztény, tojásos csodapite
- Nosalty-álomfejtés: Rengeteg mindent jelenthet, ha étellel álmodunk
- 8 csodás és nagyon tavaszi recept újkrumplival
Címlapfotó: Fortepan
