Sztaniolpapír. Sokan nagyon jól tudjuk, mi is ez, mások viszont csak ízlelgetik ezt a furcsa szót, és nem is tudják hova tenni. Talán valami archaikus kifejezés? Köze lenne Sztálinhoz, netán a sztahanovizmushoz? Miért beszélnek róla egyesek vágyakozó nosztalgiával? A sztaniolpapír természetesen nem diktatórikus, és nem is munkamániás, de még a papír mivolta is hamis.
Francia gyökerek, magyar innováció
Beszéljünk először magáról a szaloncukorról, ami, hogy, hogy nem, bizony be is kerülhetne a Hungarikumok csarnokába, hiszen a XIX. században magyar cukrászmesterek kezdtek foglalkozni a tömeges előállításával.
Volt előzmény is, ami természetesen a franciákhoz köthető, ez nem is szorul különösebb magyarázatra. Ami ehető, abban ők élen járnak. Tehát a fondantcukrot ők készítették el először és később Franciaországból Németországba vándorolt a receptúra és az ötlet is, onnan pedig német cukorművesek hozták Magyarországra a tudást.
Stühmer és a pesti szaloncukorgyártás
A mai Budapest Szentkirályi utcában működött Stühmer Frigyes üzeme, ahol Drezdából importált gőzüzemű gépekkel korszerűen gyártották az édességeket, még szaloncukorpapír-cakkozó géppel is dolgoztak! Egyes források szerint 1883 környékén kezdett el kifejezetten csokoládéval is foglalkozni, ez pedig még nagyobb népszerűséget hozott az egyébként is ismert Stühmernek. A századfordulón már éltek a szaloncukor kifejezéssel is, ami első megjelenései helyéről ered, hiszen az édességek először nem a fán lógtak, vagy alatta várakoztak, hanem szalonokban kínálták őket a vendégeknek, bonbonos tálakban.
Forradalmi gépesítéssel a cukorkák készítése már nem manufakturális keretek között ment, viszont maga a csomagolótechnika egészen sokáig, a II. világháború utánig megmaradt kézi vezérlésűnek. Először egy hártyavékony, az említett cakkozott szélű fehér papírba csavarták a desszerteket, majd ezután következett a sztaniol! Volt idő, amikor több száz színes, akár kis mintás sztaniolpapír közül választhattak a gyártók, és éltek is a lehetőséggel, hogy a legszebb szaloncukrokat gyárthassák.
Papír, ami nem papír, hanem fém
A név eredete – sztaniolpapír – ezen a ponton megfejtésért kiált. A vékonyság miatt a papír, a sztaniol pedig a latin stannum szóból ered, ami pedig nem más, mint az ón. Ez az a fém, amit a múltban lemezzé hengereltek, egészen fátyolvékonnyá, hogy aztán csörgős-zörgős, fémes ünneplőbe tekerjék a szaloncukrokat. És ez az a fém, ami miatt olyan csillogós volt a szív nélküli, mégis annyira kedves bádogember.
Így szaloncukrozunk ma
Ahogy egyre több édesség, csokoládé került forgalomba, úgy került le a reflektorfény a fára akasztható, kicsi, csillogó ruhába bújtatott bonbonokról. Sok család persze még ma is fém akasztókkal fúrja át a csomagolást, vagy cérnát köt a cukorkára, hogy felkerüljenek a díszes fenyőre. Mások pedig csak tálba teszik a szaloncukrokat, és azokból is sokkal kevesebbet és jobb minőségűt vásárolnak, kizárólag azért, hogy el is fogyasszák őket. Azért biztos vannak olyan háztartások is, ahol a fán maradt cukorkák bekerülnek a jövő évi szórásba is… Tegye a szívére a kezét, aki ne kóstolt volna rá egy időutazóra, aki már szottyadt, pöttyös és fehéres árnyalatúvá vált csokibevonóval hívogatott az évi mumifikálódás alatt. De… van az a pillanat, amikor még nincs kész a szenteste vacsorája, és a bejglihez sem lehet hozzányúlni, nehogy idő előtt elfogyjon!
A házi készítéshez itt van néhány recept:
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Szerző: Pákozdi Nóra
Címlapkép: Fortepan/Magyar Rendőr
Hangolódj az ünnepekre cikkeinkkel: