Amikor nagy a hajtás, és az ember nem tudja, hogy zsonglőrködjön az idejével, akkor két területe szokta ezt megsínyleni az életnek, az egyik az evés, a másik az alvás.

Kíváncsi voltam, mi lesz a második, de tök jól összefoglaltad, hogy hol sínyli meg az életünk ezt a rohanást, és hogy hatszázezer dologgal foglalkozunk egyszerre. Ez a hetem olyan volt, hogy háromszor keltem korán, és mivel későn híradózom, ezért este tízkor érek haza, amitől van egy olyan illúzióm, hogy még csak most kezdődik az este. Ez a késői étkezés, ha már gasztronómia, nálam rendszeres. Nem a legjobb, de hát munka után, ha hazaérsz, akkor eszel. Mivel ez nálam ilyen problémás pont, kicsit izgultam is a beszélgetés miatt, de persze van kapcsolódásom nekem is a gasztronómiához. Ezzel együtt én az a tipikus eset vagyok, aki, amikor nagy a rohanás, akkor nem eszik. Miközben pontosan tudom, hogy egészségesen, tudatosan kéne élni, mozogni kéne stb…de hiába próbálkozom, pont az étkezés marad ki ebből a sorból sokszor. Viszont nagyon jól rendelek, szoktam is ezzel élni otthon és a könyvesboltban is. Igazából ez a valóságom, hazudnék, ha azt mondanám, hogy mikor nekiállok egy-egy ilyen soha véget nem érős napnak, hogy híradó, könyvesbolt, forgatás, kiadó, akkor indulás előtt még reggel sütök-főzök ezt-azt. Van bennem vágy, hogy többet legyek a konyhában, ráadásul a párom nagyon profi, ami a főzést illeti, egészségesen is él, és nagyon sokat tanultam tőle ezen a téren. Képzeld, még séf mellett is dolgozott, úgyhogy nekem két olyan alkalom volt az életemben, ami ráirányította a figyelmemet a gasztronómiára: amikor indultam a Konyhafőnökben, és amikor őt megismertem. A decembert tudatosság szempontjából mondjuk el szoktuk engedni mindketten, de egy átlagos hétköznapon odafigyelünk, és jó minőségű alapanyagokat használunk, nem megyünk gyorsétterembe, és igyekszünk kevés szénhidrátot használni. Imádom az olasz konyhát, de hát hosszútávon a pizza meg a tészta nem tenne jót, és nemcsak azért, mert villámgyorsan felszaladnának rám a kilók, hanem azért is, mert nem jó a közérzetem, ha nagyon eltelek valamilyen étellel.

Ennek tükrében meglepő, hogy elvállaltad a szereplést a Konyhafőnökben. Hajtott a versenyszellem?

Elsősorban amiatt vállaltam, igen, de sosem fogom elfelejteni, hogy amikor fölhívtak, az volt az első gondolatom, hogy na jó, én ide biztos nem megyek, hát én nem tudok főzni. Aztán átkereteztem az egészet magamban, és elkezdtem onnan nézni a dolgot, hogy akkor ez egy jó alkalom arra, hogy megtanuljak. Előtte legalább egy hónapon keresztül heti háromszor jártam Rózsavölgyi Titusz séfhez, hogy fel tudjak készülni. Olyan fogalmakat, darabolási technikákat tanultam tőle, amikből máig élek, amikor például étterembe megyünk, mert tudom, hogy mit jelent egy-egy fogás elnevezése.

Másrészt kicsit leomlott bennem ez a korlátozó hiedelem, hogy nem tudok főzni. Rájöttem, hogyha pici energiát beleteszel, kreatív vagy, és, mondjuk van egy jó recepted, meg az idő is rendelkezésedre áll, akkor nincs olyan, hogy nem tudod megcsinálni. Kell egy pici bátorság hozzá, és nagyon jó volt megtapasztalni, hogy jé, hát én tudok főzni.

Nagyon nagy élmény volt ez a verseny, és persze óriási kihívás. Csak hát utána vissza kellett térni a valóságba, ahol nem úgy főz az ember, mint egy showműsorban, ahol például eleve megmondják, hogy mit csináljon. Aztán ott volt a piactér, tele alapanyagokkal, nem tudom, kinek van ilyen otthon, de nagyon nagy álmom, hogy nekem legyen.

Ami ráadásul mindig újratölti magát.

Pontosan! Plusz a másik kedvencem: a koszos edényeket, eszközöket csak le kellett tenni a pult alá, és aztán elintézték. Szóval a hétköznapokban ez nagyon másképp működik, és nem tudom, te hogy vagy vele, de számomra ez az egész egy nagyon összetett dolog. Kitalálni kreatívan, hogy mit főzz, menj boltba, ott legyen minden, amire szükséged van, aztán jusson idő el is készíteni… Nekem ez nem mindig szokott menni.

Én korábban mindig úgy jártam, hogy kimentem a piacra, és a bőség zavarában összevásároltam mindenféle finomságot. Aztán ötletelhettem, hogy mit csináljak belőlük, nehogy rám romoljanak. Most már inkább tervezek, meg igyekszem olyan alapanyagokat venni otthonra, amiket sok mindenhez fel tudok használni.

Valószínűleg a tervezés a kulcsszó. Az már egy jó szint, ha tudsz előre gondolkodni.

Ha a tengernyi elfoglaltságodat kivesszük az egyenletből, akkor az a típus vagy, aki kötelességből eszik, hogy ne legyen éhes, vagy egyébként is szeretsz enni, az ízek, a textúrák, az újdonságok kipróbálása miatt?

Korábban rávágtam volna, hogy csak kötelességből, mert muszáj, ha életben akarunk maradni. Mióta kicsit jobban kinyílt előttem is a gasztrotérkép, azért változott a helyzet. Rólam tudni kell, hogy van két tesóm, ott van az édesapám, tehát az én gyerekkorom úgy telt, hogy alapvetően három férfinak kellett főzni, plusz nekem. Ezért anyának megvolt az a 8-10 recept, ami tuti biztos kedvence volt mindenkinek, és általában ezeket ettük.

Gondolom húsalapú ételek voltak.

Abszolút, persze. Abban, hogy ez azóta változott, szerintem az is nagyon fontos szerepet játszik, hogy a hipermarketekben a mangótól az avokádón át a különleges fűszerekig minden van. Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de én ezekkel felnőtt koromban ismerkedtem meg, gyerekként nem találkoztunk ilyen alapanyagokkal. Ráadásul vidéken nőttem föl, ahol nem volt minden sarkon egy nagy élelmiszer-áruház, keveset utaztunk külföldre, úgyhogy ilyen szempontból elég szűkös volt sokáig a gasztronómiai tudásom. Az, hogy Budapestre jöttem, hogy bekerültem a Konyhafőnökbe, a párom tudása nagyon sok dologra ráirányították a figyelmemet. De, hogy a kérdésedre is válaszoljak: most már nemcsak azért eszem, mert korog a gyomrom, hanem azért is, mert élvezem az ételeket.

Egy interjúdban meséltél róla, hogy így-úgy, de tizennyolc éves korod óta foglalkozol főzéssel. Az egyetemi időszakról milyen emlékeid vannak? Kollégiumi közöskonyhahorror?

Nekem minden vágyam az volt, hogy újságíró legyek, és biztos sok hollywoodi filmet néztem tini koromban, de elképzeltem, hogy egy kis lakásban fogok élni, ha nem egyedül, akkor barátokkal. Szóval nagyon szerettem volna albérletbe menni, és önálló életet kezdeni, ráadásul nagyon nem vonzott a kollégium, inkább azt mondtam, hogyha kell, akkor minden hétvégén dolgozni fogok, és így is tettem. Viszont 18-19 évesen hirtelen annyira felnőttnek gondoltuk magunkat, hogy kitaláltuk, hogy majd mi főzögetünk is.

Jött a brassói, a rántotthús és társai, meg az ennél jóval egyszerűbb ételek. Azért egyetemistaként nem arról szól az élet, hogy te mekkora gasztroarc vagy. Inkább olyan élményem van egyetemista koromból, hogy anya főz, mindenkinek pakol, visszük a kaját, és akkor az vagy kihúzza egy hétig, vagy nem.

Meglepett, hogy te vendéglátásban is dolgoztál.

Tizenhat voltam, amikor először elkezdtem egy szórakozóhelyen pultozni meg pincérkedni. Akkor az volt a motivációm, hogy nyaralni akartam menni a barátaimmal, és kellett rá a pénz, mert a szüleim nem tudtak adni. Június-júliusban dolgoztam, augusztusban utaztunk. És akkor rájöttem, hogy nagyon-nagyon jó, hogy van pénzem, hogy önálló vagyok, ráadásul jó visszajelzéseket kaptam. Szerettem, hogy hasznos vagyok, hogy van értelme annak, amit csinálok, hogy lehet az emberekkel beszélgetni. A legjobban mégis azt szerettem, hogy éreztem az önállóságot, hogy milyen az, amikor a saját magad ura vagy. Ez motivált később is, amikor elkezdtem dolgozni egy diszkóban. Ez azt jelentette, hogy érettségi előtt, két éven keresztül minden hétvégén mentem a diszkóba, csak nem bulizni, hanem dolgozni. Baromira élveztem, mert egyrészt jól kerestem vele, másrészt ott voltam a buliban, de nem voltam másnap rosszul. Egészen addig csináltam is, ameddig fizetés nélküli gyakornok voltam a tévében. Meg hát, ebben ki is lehet merülni, nekem is terhes volt már jó pár év után, viszont nagyon jó motivációt szolgáltatott, ahhoz, hogy menjek, hajtsak, csináljam, hogy ne a pult mögött kelljen megöregedni. Szerintem jókor jött ez a tapasztalat, megtanultam, hogy ez is egy fontos munka.

Azt szokták mondani, hogy az egy életre szóló, sok mindenre kiterjedő tapasztalat, amit a vendéglátásban megszerez az ember, bármelyik szegmensében is dolgozzon.

Most, hogy hirtelen könyvesboltos lettem, és kereskedelemben kezdtem el dolgozni, hiába nem volt ezen a téren tapasztalatom, de annyi mégiscsak volt azért, hogy láttam már például pénztárgépet, meg mégiscsak megtanultam, hogy kell eladni az árut. A szorgalom, az alázat a kitartás fontosságáról nem is beszélve. Ennek az időszaknak az emléke mindig megadja azt a motivációt, hogy meg tudom csinálni, hogy elsőre lehetetlennek tűnő helyzeteket is meg lehet ugrani.

Ha már kihívások, ahhoz képest, hogy azt mondtad, nem vállalod a Konyhafőnököt, mégis ott álltál egy ponton a szép fehér séfkabátban. Mennyire volt meglepő számodra, hogy a legjobb ötbe jutottál? Mennyire van kódolva a személyiségedben, hogyha valamit elkezdesz, akkor a lehető legjobb eredményig meg sem állsz vele?

Emlékszem, hogy amikor sportújságíró lettem, akkor minden reggel Nemzeti Sportot vettem, szinte betegesen olvastam mindent a témában, meg kutattam, kinek a nevét hogy kell kiejteni. Aztán, amikor politológiaszakra jártam történelmi, politikai tárgyú könyveket bújtam állandóan. Úgyhogy szerintem ez munkált bennem a műsorban is, ez a borzasztó versenyszellem és maximalizmus, hogyha valamit elkezdek, akkor azt lehetőleg meg kell nyernem. Az eredmény viszont így is meglepő volt, én magam sem számítottam rá. A verseny közben ráadásul fokozatosan jött meg az önbizalmam, és szerintem nagyon sok mindennek ez a kulcsa. Titusz, akitől tanultam a verseny előtt, és aki nagyon sokat segített nekem, egy idő után folyton mondogatta, hogy meg fogom nyerni, ez egy idő után már kicsit nyomasztó is volt, mert olyan elvárásnak éltem meg, amit féltem, hogy nem fogok tudni teljesíteni. Úgyhogy nagyon-nagyon stresszes volt, és ha most újra csinálnám, akkor már sokkal lazábban állnék hozzá, inkább játékként fognám föl, amennyire csak lehet.

Magamban akkor élet-halál harcnak fogtam föl, tudod, ahogy elindult a stopper, abban a pillanatban elfelejtettem, hogy kamerák vannak, csak azt láttam, hogy itt a feladat, főzni kell, meg kell felelni, nem csak be kell bizonyítani a szüleimnek, meg mindenkinek, hogy én igenis tudok főzni, képes vagyok rá, hanem a séfre sem hozhatok szégyent, aki tanított, nem szabad szégyent hozni rá.

Stressz, megfelelési kényszer és társai, minden előjött akkor belőlem, ezért is lepett meg, hogy sokáig jutottam. Nagyon sokat tanultam magamról abban az időszakban, ami igazán csak később állt össze bennem.

Mi volt a legfontosabb tanulság?

Talán ez, amit utána a bolt kapcsán is megtapasztaltam, hogy bármennyire is elcsépelte ezt az Adidas a reklámjában, de tényleg nincs lehetetlen, és ezzel minél többet találkozom, annál inkább elhiszem. Ezt tanultam meg a Konyhafőnök kapcsán, az Álarcos énekesben, és a könyvesboltom, a Libertine megnyitásával is. Nem tudtam, hogy kell ezt csinálni, a szüleim nem kereskedtek, nem volt boltjuk, én sem álltam még a pult másik oldalán, a vendéglátós időszakot nem számítva. Semmit nem tudtam a cégvezetésről, adózásról, könyvelésről, de megtanultam, hogy mindig van egy ember, akit ha megkérdezel, el fogja neked magyarázni. Lehet, hogy háromszor vagy négyszer is meg fogom kérdezni, de úgyis meg fogom tanulni. Illetve a másik fontos dolog, hogy a maximalizmusnak van egy olyan szintje, amibe már nem szabad belemenni. Ez nem megy mindig, néha átlépek ezen a határvonalon, de igyekszem.

És mi volt a legjobb praktikus dolog, amit ott tanultál meg?

Például a hagymaszeletelés, ahogy azt a séfek csinálják, azt azóta is tudom hasznosítani, kifejezések, elkészítési módok. Például, hogy a húst mindig elő kell készíteni sütés előtt, ehhez sajnos egy baleset is fűződik: kivettem a tepsit a sütőből, letettem a munkafelületre, és pár perc múlva rámarkoltam. Szétégette a kezem. De hát ilyen balesetek sajnos előfordulnak.

Volt kedvenc fogásod, amit a legjobban szerettél csinálni?

Talán amikor a bresse-i csirkét kellett elkészíteni, minél kreatívabban, minél többféleképpen felhasználva a húst. Biztos, hogy az is hozzátartozik, hogy azt a versenyt megnyertem, de akkor is tök jó volt, hogy lehetett gondolkodni elkészítési módokon, textúrákon, és kreatívan lehetett dolgozni.

Ha nem tudnám rólad, a könyvesboltod alapján akkor is egyértelmű lenne, hogy óriási Harry Potter-rajongó vagy. Érezted olvasás közben, hogy milyen jó lenne ott ülni egy roxforti lakomán? 

Vagy mondjuk hogy meginnék egy vajsört, igen. Egyébként sajnos régen olvastam, pedig évek óta ez a karácsonyi álmom. Ráadásul most megkaptam egy gyönyörű angol kiadásban az első részt, ami ilyen térbeli könyv, ahogy lapozol, kibukkannak az oldalak közül ezek a papírmasé figurák.

Egyébként is bővelkedik az irodalom az evésre, főzésre fókuszáló jelenetekben, van kedvenced közülük?

Még a covid előtt el szerettem volna indítani egy sorozatot Irodalmi reggeli címmel, sajnos egy alkalom után be kellett fejezzük, és ahogy tovább gondoltam, az jutott eszembe, hogy milyen jó lenne vacsorákat is tartani, amik konkrét irodalmi művekhez kapcsolódnak. Akkor folyamatosan gyűjtöttem ezeket, bár én olyan sokat nem találtam. De Dragomán György Főzőskönyvére például önmagában is lehetne alapozni egy ilyen sorozatot.

Vagy ott a Máglya című regénye.

Igen, amikor a tésztát nyújtják, a lekvárt főzik, vagy amikor a fánkot sütik, mert jön a vendég. Most, hogy így mondod, lehet, hogy újra is fogom olvasni.

Szerinted miért vonzódunk ennyire a gasztronómiához, mint témához?

Ez nehéz kérdés, kereskedői oldalról nem látom, hogy annyival többen keresnék akár a szakácskönyveket, akár a gasztronómiához tartozó szépirodalmi alkotásokat, pedig most, ünnepek előtt igazán nagy a forgalom. Ezzel együtt nyilván egy közkedvelt téma, már csak azért is, mert valamilyen módon az otthonhoz, az emlékekhez nyúl hozzá. Ráadásul nagyon sok ember életében, ahogy beszéltük is, központi kérdés a főzés, vagy praktikus alapon, mert családja van, és gondoskodik róluk, vagy mert örömét leli benne.

A legtöbb nagy és fontos ünnepnek megvan a maga gasztronómiája, a karácsonynak meg aztán végképp. Neked milyen ízek, illatok kapcsolódnak az ünnephez?

Nálunk mindig anyukám főzi a halászlevet, és a szegedi olvasók most csukják be a szemüket, de mi tésztát is teszünk bele. Ez egy elengedhetetlen fogás, ami egyértelműen a karácsonyhoz kapcsolódik nálunk. Aztán mindig van valamilyen húsétel, töltött káposzta és persze valamilyen sütemény. Én egyébként nagyon ünnepmániás vagyok, alig várom mindig a húsvétot, a karácsonyt, bármit, ami ünnep. Idén először fogok házilag készített ajándékot adni a szeretteimnek, úgyhogy arra gondoltam, hogy trüffelt fogok csinálni. Most ráadásul van is kedvem tüsténkedni egy kicsit a konyhában.

Úgy tudom, neked van egy zseniális hagymalekvárrecepted ráadásul.

De jó, hogy eszembe juttattad, már egész megfeledkeztem róla! Ezt meg fogom csinálni most az ünnepek alatt, mert szeretnék egy picit többet pihenni, mint korábban, és szeretnék kimaradni kicsit ebből az őrült rohanásból. Egyébként épp most vettem egy-két olyan szakácskönyvet, amik próbálják a cukrot és a szénhidrátot mellőzni, nagyon jó sütirecepteket néztem ki belőlük, megpróbálok majd azokkal is kísérletezni. Érdekes, a sütés mostanában sokkal jobban vonz, mint a főzés. 

A halászlevet anyukád kifejezetten karácsonyra készíti, vagy az van máskor is évközben? Arra lennék kíváncsi, hogy készül-e ilyenkor bármi olyan fogás, ami miatt önmagában is várod mondjuk a karácsonyt, mert csak olyankor kerül az asztalra?

Halászlevet maximum hogyha már nagyon-nagyon hiányzik nekünk, és valamilyen ünnep van, akkor csinál,  de a halászlé abszolút karácsonyi fogás nálunk, igen. Gyerekkorunkból maradt meg az a szokás is, hogy karácsony másnapján mákosgubát reggelizünk, pedig hát azt is ehetnénk bármikor, de anyu, mintha még mindig ötévesek lennénk, most is elkészíti.

Címlapfotó és fotók: Simon Gábor/Nosalty

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

---

Még több izgalmas interjú itt:

• „Ennek az igazi, őszinte vidéki konyhának az alapjaira tanítottak meg” – interjú Barna Ádámmal, az esztergomi Bistro42 séfjével
• „Szerintem a római lesz az új nápolyi pizza” – az Anyukám mondta egyik alapítója, Dudás Szabolcs mesélt nekünk
• Két Michelin-csillag után metamorfózis: az új Onyx terveiről mesélt nekünk Fekete Marcell stratégiai igazgató