Egyedi módon lepte meg fia Rosenstein Tibort születésnapja alkalmából

Boldog születésnapot a 79 éves Rosenstein Tibornak! Lessétek meg, hogyan lepte meg őt fia, Róbert.

A méltán híres Rosenstein vendéglő úgy hirdeti magát, hogy az étterem, ahol a tulajdonos maga főz – és tényleg, Rosenstein Tibor gyakorlatilag minden nap benn van saját éttermében, és igaz, hogy már nem mindig ő főz, de felügyeli a konyhát, mely a jövőben majd fiára száll.

Rosenstein Róbert és Rosenstein Tibor (forrás)

Titkos receptjük pedig a következő: a családi étterem üzemeltetésében szinten mindenki részt vesz, szívvel-lélekkel dolgoznak, összetartanak, sőt, több generációs házban is élnek – írja a diningguide.

Ennek ellenére (vagy éppen ezért) Rosenstein Robi, Tibor fia hónapokkal édesapja születésnapja előtt elkezdte előkészíteni a meglepetést: egy mini animációs sorozatot édesapjával. Nézzétek meg itt!

Az epizódok főszereplője természetesen az ünnepelt, Rosenstein Tibor, és mindegyik egy kis gegre épül, sőt, a Rosenstein Csemegék is helyet kapnak a kisfilmekben.

Ha pedig Tibor azon aggódna, nem lesz megfelelő utánpótlás az étteremben, rögtön meg is nyugodhat, mert unokája, Mira egészen komoly terveket sző.

„Elolvadok tőlük" – vette át a szót a nagypapa, Rosenstein Tibor. „Mirának mondtam még kiskorában, hogy Miruka, itt egy nap majd te leszel a főnök, mire ő:

„Papa, én erre készülök."

„Kell ennél több?" – kérdezte a büszke nagypapa.

Boldog születésnapot a 79 éves Rosenstein Tibornak!


Még több gasztrohír itt:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...