5 konyhai módszer, amivel jelentősen csökkentheted a rezsidet

A rezsi csökkentése egyik napról a másikra elsőszámú problémává és egyben célkitűzéssé is vált a magyar háztartásokban. Nyilván a fogyasztás egyik fő forrása a konyha, szerencsére itt tehetünk egy-két dolgot a számlákat illetően.

A rezsi csökkentése talán sosem volt még ennyire fontos: az egyre jobban elszálló költségekkel nehéz szembenézni, lemondani dolgokról pedig még nehezebb. Persze a spórolás jegyében nem kell lemondanunk mindenről: az ízletes ételek például maradhatnak, ráadásul úgy, hogy közben a rezsi csökkentése miatt sem kell aggódnunk. Olyan konyhai praktikák és technikák következnek, amelyekkel finomat főzhetünk, kevés energiával.

5 konyhai módszer, amivel jelentősen csökkentheted a rezsidet

Kényelmi megoldások

Sok olyan konyhai feladat van, amit a technológia fejlődésével a gépekre bíztunk, annak ellenére, hogy nem spóroltunk ezzel olyan jelentős mennyiségű időt. Cserébe viszont a sok gép és kütyü elkezdte megemelni a villanyszámlánkat.

Ne felejtsük el, hogy az alábbi kézi eszközökkel is hasonlóan gyorsan és effektíven elvégezhetjük az egyes konyhai feladatokat.

  • konyhai aprítógép helyett kézi reszelő (pl. zöldségek)
  • gépi daráló helyett kézi daráló (pl. hús)
  • gépi dagasztás helyett kézi dagasztás (pl. kelt tészták)

A habverés dilemmája

A kézi habverés minden bizonnyal egy olyan feladat, amit nagyon szívesen átadtunk a habverőknek és gépeknek. Persze ezzel kicsit el is kényelmesedtünk, elfelejtettük, hogy mit is jelent megdolgozni egy kemény habért.

Nem kell természetesen visszatérni a múltba: a tejszínt például csak akkor kezdjük el kézzel verni, ha nagyon elszántak vagyunk. A tojásfehérjét azonban csinálhatjuk mindig kézi habverővel, mert ahhoz nem kell sok idő.

TPP: A felverni kívánt folyadékot tegyük minél kisebb űrtartalmú edénybe, mert így gyorsabban fel tudjuk majd verni. A tejszín legyen hűtőhideg, a tojásfehérjéhez pedig adjunk egy csipet sót: ezektől is gyorsul a folyamat.

Hidegkonyhai megoldások

Rengeteg olyan konyhai folyamat van, ami nem (vagy alig) használ energiát, mégis isteni ételek születnek belőle. A teljesség igénye nélkül:

  • savanyítás: vékonyra (vagy apróra) vágott zöldségeket és gyümölcsöket savanyíthatunk, ugyan ez kicsit hosszabb időbe telhet, de a végtermékeket használhatjuk hideg salátákban, levesekben, szendvicsekben vagy köretként
  • hideg levesek: olyan zsenge zöldségeket és gyümölcsöket keressünk, amelyekből főzés nélkül, turmixolással készíthetünk levest, ezzel ugyan fogyasztunk áramot, de jóval kevesebbet, mint amennyit a főzés elvinne
  • áztatás: vannak olyan tészták, amelyeket nem kell főzni, elég csak áztatni: a rizstészta például ilyen, de a kuszkusznak is elég egy melegvizes fürdő, amiben megszívja magát

Okos alapanyagok

Bizonyos alapanyagokat nagyon hosszan kell főzni, ezeket kerüljük el, ha csökkenteni szeretnénk a fogyasztásunkat. Használjunk például konzerveket: az előfőzött hüvelyeseket, a darabolt és egész paradicsomot, tonhalat vessük be egytálételeknél, salátáknál, tésztáknál.

Takarékos sütés-főzés

Persze nem élhetünk örökre hideg ételeken, ezért ha főzésre adjuk a fejünket, fogadjuk meg az alábbi tanácsokat:

  • főzzünk minél többet fedő alatt, mert így kihasználhatjuk a bennragadt hőt, gyorsabban melegednek, puhulnak az ételek
  • készítsünk egyedényes ételeket: ezekhez csak egy gázrózsa kell
  • olyan serpenyős ételeket válasszunk, amelyek nagy és hirtelen hőt használnak: ezek gyorsan készülnek, kevesebb gáz felhasználásával
  • ha serpenyőben sütünk, vágjuk kisebbre az ételeket, így gyorsabban elkészülnek
  • a sütőben készülő ételeknél is főzzük elő a hozzávalókat (rakott krumpli, lasagne), hogy ne kelljen olyan sokáig használni a sütőt

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Fogadd meg ezeket az okos konyhai tippeket is:

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...