Ezeket készítsd a tavasz legzsengébb póréhagymáiból

A póréhagyma legszebb, legzsengébb szárait ilyenkor, májusban fogjuk megtalálni a boltokban és a piacokon. Nézzük, mi minden készülhet ebből az édeskés hagymaféléből.

Póréhagymát ugyan egész évben találhatunk a boltok zöldségrészlegén, ez azonban nem jelenti azt, hogy meg is kell vennünk a mindig elérhető szárakat. Hiszen a pórénak is van szezonja, ami május környékén az első, még vékonyabb póréhagymákkal indul, majd nyár végén-ősz elején tetőzik. Így meghatározó íze a napfényes hónapoknak, ezt az ízt pedig megannyi fogásban elhelyezhetjük.

Ezeket készítsd a tavasz legzsengébb póréhagymáiból

Póréhagymaleves

Nyilván ezzel az étellel kell kezdenünk a felsorolást, hiszen a legtöbb embernek ez jut először eszébe, ha a póréhagymára gondol. Érthető is, hiszen a póré kellemesen édeskés íze nagyon jól illik a legtöbb levesbe.

Akár önmagában, akár más zöldségekkel párosítva is főzhetünk belőle levest, mindkettőben érezni fogjuk a hagyma karakteres aromáját.

Nagyon jól illik mellé a kukorica, a cukkini, a brokkoli, de többféle hagymával összefőzve például készíthetünk belőle egy nagyon intenzíven hagymás levest is. A póréhagymából készült leveseket érdemes natúr vagy ízesített (pl. sajtos, zöldfűszeres) galuskával, esetleg egy marék rizzsel laktatóbbá tenni.

Pórés kukoricaleves

Ezt az egyszerű levesreceptet gyermekeim nagymamájától tanultam, aki egyik Egyesült Királyságban töltött útja során gyűjtötte.

Sokhagyma-krémleves

Készüljetek, mert itt a hagymanirvána! Viszonylag ritkán szoktunk hagymakrémlevest főzni, pedig az egyik legfinomabb levesféle, ha jó minőségű alapanyagokból készítjük el. Most ...

Póréhagymaszósz

A póréhagyma nagyon könnyen és gyorsan puhul, ezért ha óvatosan bánunk vele, egy egészen különleges szószt főzhetünk belőle. A technikája hasonló a hagymalekváréhoz, ez azonban egy elsősorban sós étel lesz, egyedül a póré természetes édességét érezhetjük majd ki belőle.

Egy fazékban, alacsony lángon, fedő alatt, bő olajon kell szépen-lassan párolnunk a pórét, amíg az teljesen meg nem puhul, és szét nem esik. Ezen a ponton dönthetünk, hogy meghagyjuk-e ilyen rusztikusan a „szószt”, vagy adunk hozzá egy kevés tejszínt, és krémesre turmixoljuk.

A póréhagymaszószt tálaljuk tetszőleges tésztával, sok-sok sajttal. Persze kedvünk szerint társíthatunk mellé más zöldségeket, vagy egy szelet sült csirkét is.

Sült póréhagyma

A karikákra vágott póréhagymát megsüthetjük sütőben. Olajjal, sóval és borssal forgassuk össze egy tálban, majd egyengessük el egy csupasz tepsin (sütőpapír nélkül jobban lepirul) és 200 fokon süssük nagyjából 15-20 percig, vagy amíg a hagyma puha és enyhén pirult nem lesz.

Ezt a sült hagymát megannyi módon használhatjuk: kínálhatjuk más sült zöldségekkel köretként, keverhetjük salátákba, halmozhatjuk szendvicsekbe. Rászórhatjuk sült húsokra, elrendezhetjük sós pitékben is (pl. quiche). Tésztaételeket is kiegészíthetünk vele, csakúgy, mint gabonaköreteket.

Baconös-gombás quiche póréhagymával

A quiche messze nem olyan macerás fogás, mint azt gondolnánk, ráadásul azért is nagyszerű étel, mert tetszés szerint variálhatjuk a tölteléket. Mi most egy gombával, baconnel és ...

Chorizos-pórés krumplileves

Valamelyik főzős műsorban láttam ezt a receptet, nagyon megtettszett az egyszerűsége. Gyorsan elkészül és nagyon finom. Érdemes ebből a kolbászból készíteni, mert annyira különleges ...

Nyers póréhagyma

Egészen vékonyra szeletelve a póré nyersen is ugyanolyan finom. Itt érdemes elsősorban a fehér részét elfogyasztani, bár a zöldnek is találhatunk valamilyen felhasználási módot. Vágjuk egész vékony karikákra a fehér részt, és tegyük salátákba, szendvicsekbe. Nem annyira erős, inkább kellemesen édeskés ízt ad.

A póréhagyma zöldjét is ehetjük nyersen, persze csak a még épp, nem elszáradt részeket. Ezeket egészen apróra aprítva szórhatjuk hidegtálakra, kencékre és mártogatósokra vagy igazából bármi másra úgy, mint a metélőhagymát vagy snidlinget.

Bazsalikomos fetakrém

Egy színes, ízekben gazdag krémet készítettünk, ami barátokkal való összejövetelre tökéletes. Vagy csak egy hétköznapi vacsorára, amitől máris különlegesebb lesz az este.

Ropogós kukoricás fritters

Ezek a zöldséges kukoricafritterek, más néven lepénykék frissek, ropogósak, és nagyon tavaszbarátak. Zellerrel, sárgarépával és kukoricával készítve nagyszerű ebéd vagy uzsonna ...

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több friss, tavaszi íz és étel:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...