Kiderült, hogy eddig mind rosszul ettük a parmezánt

Úgy fest, hogy egész eddig rosszul ettük a parmezánt, de most végre lehullt a lepel az igazságról. Megmutatjuk, hogy miként kell helyesen elfogyasztani a sajtok királyát.

Krémes carbonara, szuper sajtos lasagne és laktató négysajtos pizza. Az említett ételeket nehezen tudnánk elképzelni az olasz parmezán jellegzetes íze nélkül. Szerencsére nem is kell lemondanunk róla, csak egy kicsit kell változtatnunk azon, hogy miként használjuk fel a parmezánt.

Kiderült, hogy eddig mind rosszul ettük a parmezánt

A nagy sajttermelő nemzetek, mint például Olaszország, Hollandia vagy Franciaország véresen komolyan veszik, ha a sajtjukról van szó. Franciaországban például neveletlenségnek számít, ha valaki levágja a Brie csücskét. Az etikett ugyanis azt diktálja, hogy a háromszög alakú sajtot hosszú, vékony szeletekre kell vágni. Hasonló a helyzet a parmezánnal is.

1.) lépés: A háromszög csücske

Miután a parmezán 2-3 napra rozsdamentes acél formába kerül, elnyeri jellegzetes guriga formáját. Ezután pedig 20-25 napos sófürdő következik, ami során a tengeri só ízét is magába szívja az eredeti olasz parmezán. Emiatt a sajt csücskéhez közeli részek rendelkeznek a legenyhébb ízzel, ugyanis a só itt nem tudott olyan mélyre hatolni. Ezt a sajtdarabot az olasz hagyományok szerint önmagában kell fogyasztani. Vagy esetleg egy sajtszeletelő segítségével széles csíkokat szeletelhetünk belőle, amivel aztán különféle fogásokat tudunk díszíteni.

2.) lépés: A háromszög közepe

Ha közelebb érsz a kéreghez, akkor észre fogod venni, hogy a sajt egy kicsit keményebb textúrájú és sósabb ízű lesz. Ezt a részt szokás a különféle szaftos tészta tetejére reszelni, vagy salátákkal is párosítható. Sőt, még sajtszószok összetevőjeként is megállja a helyét.

3.) lépés: A kéreg!

Miután elértél a kéreghez vegyél a kezedbe egy enyhén beecetezett papírtörlőt majd töröld le a sajt héjának külsejét.

És ha már a nagy igazságok leleplezésénél tartunk, akkor fontos azt is letisztáznunk, hogy a sajton nem található viasz, így bár a kéreg kemény, végülis csak szárított parmezán, így teljesen ehető.

A kérget aztán tedd be a fagyasztóba, hogy később még felhasználhasd például levesekhez. Akár „parmezánlevet" is készíthetsz belőle, amit aztán felhasználhatsz egy krémes rizottóhoz. Sőt, ha forró tejszínbe áztatod a sajtot, akkor parmezános tejszínhabot is készíthetsz belőle, amivel aztán leveseket vagy más fogásokat díszíthetsz.

Ha levesbe teszed a kérget, majd kihalászod belőle, akkor látni fogod, hogy bár nem olvadt el, de szépen megpuhult. A meleg, puha héjat tegyük egy szelet kenyérre, csurgassunk rá egy kis balzsamecetet, majd szórjuk meg apróra vágott friss fűszernövényekkel. De apró kockákra is vághatod a kérget, amiből aztán egy serpenyőben kis krutonokat tudsz készíteni az ételekhez.

Te tudtad, hogy a parmezán egyes részeit más és más dolgokra ajánlott használni?

Forrásunk volt.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több tartalom:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

Ismerd meg a bottargát, és azt is elmondjuk, hogy használd...

A bottarga egy különleges gasztronómiai alapanyag, amelyet gyakran neveznek a "tenger aranyának". Azok számára, akik még nem találkoztak vele, a bottarga nem más, mint sózott és szárított halikra, amely különleges ízvilágával azonnal magával ragadja az ínyenceket. Ezt a mediterrán kincset évezredek óta fogyasztják, és ma is nagy becsben tartják a kulináris világban.

Hering András

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...