Így takarékoskodj a sütőolajjal a konyhában

A sütőolaj és az olívaolaj is igencsak megdrágult az elmúlt időszakában. Szerencsére van egy két módja annak, hogy takarékoskodjunk vele, mutatjuk, hogyan!

Bár már rengeteg alternatíva létezik arra, hogy kevesebb olajjal süssünk, sokan még mindig inkább bő olajban készítjük például a sült krumplit vagy a rántott húst. Pedig ez sem az egészségünkre nincs jó hatással, sem spórolás szempontjából nem jó ötlet. Így spórolj a konyhádban az olajjal.

Így takarékoskodj a sütőolajjal a konyhában

A bő olajban sütött ételek megszívják magukat olajjal, emiatt sokkal több zsírt, és azzal együtt kalóriát is tartalmaznak. Ez még akkor is hátrány, ha amúgy figyelünk arra, hogy az olaj ne füstöljön, ne égjen meg. Az ár szempontjából az sem mellékes, hogy az olajokat nem szabad többször használni, így egyetlen étkezés miatt rengeteg zsiradékot pazarlunk el

– mondta Antal Emese dietetikus, szociológus, a TÉT Platform Egyesület szakmai vezetője a Házipatikának.

Hogyan spóroljunk az olajjal?

Zöldségek és húsok esetén igazán egyszerű dolgunk van, ugyanis elkészíthetjük grillen, így teljesen elhagyható a zsiradék. Télen kicsit nehezebb dolgunk van, hiszen nem sokan állnak a hidegben a grill mellett, de ha nagyon szeretjük így készíteni az ételeinket, akkor érdemes lehet beszerezni egy elektromos grillt, ami bár nem olcsó, de ha figyelembe vesszük, hogy általa sok liter olaj spórolható meg, akkor már nem is olyan drága a készülék (ilyen eszköz már 20 ezer forint alatt is beszerezhető).

Remek lehetőség lehet a forrólevegős sütők használata is, melyekkel szintén lehet zsiradék nélkül sütni. Ezeknél a készülékeknél például csepegtethetünk egy-két csepp olajat, ha egyáltalán nem tudjunk lemondani erről az alapanyagról, de így is rengeteget spórolhatunk.

Ha mégsem akarunk új eszközöket beszerezni, de van egy jó minőségű, teflon- vagy kerámiabevonatú edényünk, akkor azokban is készíthetünk olyan ételeket, amelyeket korábban olajban sütöttünk. Alufóliában, sütőzacskóban és cserépedényben ugyancsak készülhet sült hús, hal vagy zöldség

– emeli ki Antal Emese.

Persze a párolással is megpróbálkozhatunk, bár nyilván itt a ropogós ízélmény elmarad. Ha ezt nagyon hiányoljuk, akkor a párolás után locsoljuk meg egy kis olajjal, és tegyük a sütőbe.

Forrásunk volt.


Ezeket az ügyes-okos praktikákat is érdemes ellesni:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

Ismerd meg a bottargát, és azt is elmondjuk, hogy használd...

A bottarga egy különleges gasztronómiai alapanyag, amelyet gyakran neveznek a "tenger aranyának". Azok számára, akik még nem találkoztak vele, a bottarga nem más, mint sózott és szárított halikra, amely különleges ízvilágával azonnal magával ragadja az ínyenceket. Ezt a mediterrán kincset évezredek óta fogyasztják, és ma is nagy becsben tartják a kulináris világban.

Hering András

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...