Éveket adhat az életedhez ez az étkezési módszer

(Ismét) kiderült, hogy a nyugati étkezés nem éppen a legmegfelelőbb az emberi szervezet számára. Kétszer is gondold meg ezentúl, hogy viszel-e haza császárszalonnát a boltból!

A PLOS Medicine tudományos folyóiratban publikált tanulmányból kiderül, amit eddig is sejteni lehetett: a tipikusan nyugati étrend nagyon egészségtelen, és törekedni kellene az optimális, vagyis a fenntartható, egészséges étrend betartására. A kutatásból kiderült, hogy ez akár 6-13 évvel is meghosszabbíthatja az ember várható élettartamát.

Éveket adhat az életedhez ez az étkezési módszer

A kutatók megvizsgálták a tipikus nyugati étrendet, ami nagyrészt vörös és feldolgozott húsokból, hozzáadott cukorból, cukros italokból és finomított szénhidrátokból áll. Nyilvánvalóan ez némileg túlzó, és nem minden nyugati ember él így, de ahogy a mediterrán diétának, ennek is egy életstílusból származik a neve. Ezután összehasonlították ezt a tipikus étrendet az „optimális” diétával, amely sokkal kevesebb vörös húsból és feldolgozott élelmiszerből áll, és jelentősen gazdagabb teljes kiőrlésű gabonákban, hüvelyesekben, diófélékben, halban, gyümölcsökben és zöldségekben.

A kutatók azt találták, hogy ha valaki 20 évesen áttér a tipikus nyugati étrendről az optimális étkezési módra, akkor várható élettartama 10-13 évet nőhet.

A legjobb eredmények akkor születtek, amikor az emberek viszonylag fiatalon álltak át a helyes táplálkozásra, de az idősebb generációknak sem késő a váltás. A tanulmány azt is megállapította, hogy ha egy személy 60 évesen váltana, akkor is potenciálisan 8-9 évvel hosszabbá válna a várható élettartama.

Forrásunk volt.


Még több az egészséges életmódról:

Címlapról ajánljuk

További cikkek

7 nap, 7 étel – Gyors és olcsó ebédeket főzünk...

Ha gyorsan és olcsón szeretnénk ehéten ebédeket főzni, nézzünk szét a saját házunk táján, egészen pontosan a kamrában és a fagyasztóban. Épp ideje lesz előkapni az ott megbújó kincseket, és felhasználni őket a lehető legkreatívabb módokon.