Így nem csomósodik be a lekvár a dzsemfixtől

Egy igazán jó lekvár darabos állagú – persze a benne lévő zamatos gyümölcsöktől és nem az összeragadt dzsemfixtől. Az alábbi Napi Tippek segítenek lekvárfőzés közben elkerülni e galibát.

A lekvárfőzés egy olyan konyhai szórakozás, ami nagyban megosztja a háziasszonyok és –urak illusztris társaságát. Természetesen mindenkinek megvannak a maga bevett trükkjei és tippjei, amelyeket vagy saját kútfőből halászott vagy többgenerációs vonalakon hozott magával: ezek teszik tökéletessé az eltett barackot, meggyet, szilvát. Mindenki mást vall igaznak a lekvárfőzés során, egy dolog azonban mindenki számára egyértelmű: a dzsemfixtől csomós barackíz bizony nem kellemes falat. Az alábbi szempontok betartásával szerencsére könnyen elkerülhető ez a bökkenő.

Így nem csomósodik be a lekvár a dzsemfixtől

Ne használj nyitott csomag dzsemfixet

Mint oly’ sok más tartós élelmiszer, a dzsemfix sem viseli túl jól, ha megbontott csomagolásban tároljuk. Esetében azért is érdemes külön figyelni erre, mert a zselatin/pektin, ami benne van, nedvesség hatására könnyen összeáll, gombócosodik.

Ez még akkor is előfordulhat, ha egy ügyes konyhai csipesszel lezártuk a nyitott tasak száját, ezért tényleg jobb elkerülni az ilyen helyzeteket.

Mindig csak annyi tasak dzsemfixet bontsunk fel, amennyire szükségünk lesz, a fennmaradó felesleget pedig vagy adjuk a lekvárunkhoz vagy dobjuk ki (kivéve, ha 2-3 napon lesz alkalmunk felhasználni). A tárolás mindig fénytől védett, száraz és levegős helyen történjen.

Legegyszerűbb szőlődzsem

A szőlődzsem egyike azon elveszett ételeknek, amelyeket úgy tűnik, már senki nem nagyon készít, pedig átkozottul finom. Itt az ideje, hogy visszatérjen! Az igazság egyébként az, hogy a ...

Házi fügelekvár

Mint ahogy a legtöbb gyümölcsöt, a fügét is változatosan lehet elkészíteni. Ha sok fügénk van, és már nem tudunk mit kezdeni vele, remek választás egy sűrű-ragacsos fügelekvár, ami ...

Keverd el a cukorral, mielőtt a lekvárhoz adnád

Nem véletlen, hogy annyiféle befőzéshez alkalmas cukor kapható manapság a boltokban – ezek az édesítők általában már alapból tartalmazzák a sűrítéshez használt anyagokat. A keverésnek természetesen megvan a maga nyomós oka.

Ha a porózus állagú dzsemfixet csak úgy, magában öntenénk a gyümölcshöz, a friss alapanyag nedvességétől a zselatin könnyebben csomósodna. Azonban, ha ügyesen elkeverjük a cukor kristályai között, egyenletesen és csomómentesen keverhetjük majd el a dzsemben. Persze, ha még inkább megkönnyítenénk a saját dolgunkat, használhatunk alapból befőzőcukrot is.

A lekvárfőzés elején kerüljön a fazékba

A lekvárfőzés során igen fontos, hogy milyen sorrendben tesszük a lábasba a hozzávalókat. Először mindig a megtisztított, feldarabolt és lemért gyümölcs kerüljön az edénybe, és csak ezután adjuk hozzá a cukrot és a dzsemfixet.

Ha akkor zúdítjuk bele a sűrítőanyagot, amikor a lekvár már előrehaladottabb állapotban van, tehát levet eresztett és folyósabb, jóval nagyobb lesz a csomósodás esélye.

Darabos őszibarackdzsem

A befőzés időszakában vagyunk, én rendszeresen készítem ezt a lekvárt is, mert nagyon finom aromás, az elkészítése sem bonyolult, érdemes ezt is kipróbálni.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


További hasznos tippek a nyári befőzéshez:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...