Egy dolgot kell tenni a fűszerekkel, hogy minden ízesebb legyen

Ha azt gondoljuk, hogy az ételek fűszerezése csak annyiból áll, hogy néhány ízes port beleszórunk a fazékba, akkor gondoljuk át a dolgot még egyszer! A mai Napi Tipp egy csodás módszert mutat, amitől a fűszerezés és az étel is a következő szintre lépnek.

Szinte alig van olyan étel, amit ne kéne valamivel fűszerezni: a főételek legalábbis mindig kívánnak valamilyen egész vagy őrölt ízesítőt. Ezek hozzáadásának pedig több különböző módszere is lehet, attól függően, hogy éppen mit készítünk. Azonban van egy kis fűszerezési technika, amit az esetek nagy részében bevethetünk, és ezerszer ízletesebbé tehetjük vele az ételeinket.

Tedd ezt a fűszerekkel, és ízesebb lesz minden ételed

Az egész fűszerek pirítása

A legtöbbször ugyan jobban járunk azzal, ha egész fűszereket használunk (erőteljesebb az ízük, frissebbek), persze ez nem áll jól minden fogásnak. Mindenesetre, ha mégis az egész szemekkel dolgozunk, ne hagyjuk ki azok pirítását.

A fűszerek pirítása egy nagyon hasznos módszer, amelynek során a hő segíti az ízek felszabadulását, azokat sokkal karakteresebbé teszi.

Egész fűszerek esetében kétféle módon is piríthatunk: száraz serpenyőben vagy olajon. Szárazon akkor érdemes pirítani, ha a szemeket utána össze kell törnünk egy mozsárban, vagy valamilyen más módon tervezzük őket hozzáadni az ételhez.

Olajon való pirítással pedig teljesen a fogás részévé tehetjük őket, már az első pillanattól fogva. A szemeket forró olajba szórva addig piríthatjuk, amíg érezhető, erőteljes illatot nem kezdenek árasztani. Ekkor folytathatjuk a recept lépéseit.

Az őrölt fűszerek pirítása

A porított fűszerek egy fokkal nehezebb feladat elé állítanak minket, ugyanis száraz serpenyőben nemigen lehet őket lepirítani. Vagyis lehetséges, csak nagyon körülményesen. Ezért itt csak az olajos módszer maradhat, de ott is szükséges a körültekintés.

Ha túlságosan forró olajra szórjuk a fűszereket, a porszerű, apró szemcsék könnyen odakapnak, megégnek, és akár keserűvé is válhatnak. Ezért ne közvetlenül a lángon, hanem a tűzről lehúzva végezzük el a fűszerezést. Így enyhe hevítést kapnak, amelyektől kinyílik az aromájuk, mégsem fognak megégni. Ezt érdemes a hagymás alap elkészítése után megejteni.

És, hogy milyen ételeknél jöhet ez jól? A galériában meg tudod nézni:

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


További konyhai tippek csak neked, csak most:

Legújabb receptek

Kárpátok-krémes

A lengyel cukrászat nagy kedvenc süteménye, a karpatka két réteg égetett tésztából és egy nagy adag, lágy vaníliakrémből áll. A torta hullámos felszínét porcukorral behintve kapjuk ...

Díszített focaccia sajtkrémes alappal

Én a tésztából tettem el egy darabot, és fonást is készítettem rá. Tetszőlegesen díszítettem, saját ötlet alapján. Nagyon finom ízt ad neki a rozmaringág. Úgy összességében az ...

Zsidótojás

A zsidótojás egy hagyományos kóser étel, ami feltételezhetően Lengyelországból érkezett hazánkba, ezért lengyel tojás néven is ismert. Hagyományosan libazsírral készült, ami mellé ...

Hozzászólások (0)

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Zsidótojás

A zsidótojás egy hagyományos kóser étel, ami feltételezhetően Lengyelországból érkezett hazánkba, ezért lengyel tojás néven is ismert. Hagyományosan libazsírral készült, ami mellé ...

Húsvéti vendégváró őzgerinc

Mostanában nincsenek túl jó napjaim. Arra gondoltam, hogy legalább összeállítom a húsvéti menüt, hátha ez feldob egy kicsit. Egyébként is épp itt is az ideje a tervezgetésnek, hisz ...

Almás bögrés

Ennek a süteménynek az elkészítéséhez nem kell mérleg. Bögrével adagoljuk a hozzávalókat. A bögre méretétől függően alakul a tepsi mérete is. Ha  egy 2,5 dl-es teáscsészével ...

Hoppá!

Recept beküldéséhez be kell jelentkezned!