4 eset, amikor a bolti alapanyag lekörözi a házit

Kétféle ember van: aki mindent szeret otthon, saját kezűleg elkészíteni, és aki mindent a boltból szerez be. Most mindkét felet egy kicsit megpróbálom kimozdítani a komfortzónájából a lenti cikkel.

Egyes konyhai alapanyagokkal igenis megéri vesződni. Így kezdődhetne egy gasztrocikk, ami arra próbál ösztönözni minden kedves olvasót, hogy készítsen minél több dolgot a saját konyhájában. Most is ezzel kezdenék, csak hozzátenném azt az apró kiegészítést, hogy vannak olyan konyhai alapanyagok, amelyek pedig kifejezetten akkor jók, ha nem magunk készítjük, hanem vesszük őket. Egészen pontosan most a sütés világát fogjuk átnézni, lássuk, mi melyik kategóriába esik!

4 eset, amikor a bolti alapanyag lekörözi a házit (+6 ellenpélda)

Lekvár

(Ezt tényleg nem elfogultságból mondom, de) a bolti lekvárok zöme túl sok cukrot és nem elég gyümölcsöt tartalmaz. Ez nemcsak a lekvár ízét teszi túl édessé, hanem sok esetben sütésre is alkalmatlanná teszi a dzsemet.

Persze vannak olyan esetek, amikor a nagyon zselés lekvár előny, azonban nem mindig garantált, hogy a sok zselatin és tartósító jót tesz az édességnek.

És ugyan a gyümölcsök ára minden évben egyre magasabbra kúszik, még így is jobban járunk a házi lekvárral, mint ha drágább, de jó minőségű gyümölcskészítményeket vinnénk haza a boltból.

Csokoládészósz

A csokiszósz nagyon sok édesség kísérője lehet, sűrűn használjuk, ha sütünk. A bolti verziók azonban gyakran nem a legjobb minőségű alapanyagokból készülnek, gyakran műízük van, esetleg az állaguk nem megfelelő számunkra.

Ráadásul mi sem egyszerűbb, mint házi csokoládészószt készíteni: csupán csokira és tejszínre lesz szükségünk. Ebből a két alapanyagból pedig bármilyen állagú, sűrűbb vagy folyékonyabb szószt összehozhatunk, nagyjából azonos áron.

Natúr és ízesített joghurt

Szerencsére nem kell belekezdenünk a házi joghurtkészítésbe, mert a boltok hűtőiben is találhatunk élőflórás, rendes baktériummal tenyésztett tejterméket.

Ezzel szemben az ízesített, gyümölcsös joghurtokat kerüljük: ezek ugyanis gyakran állagjavítókkal, színezékekkel és egyéb nemkívánatos adalékokkal vannak telepakolva. Inkább vegyünk natúr joghurtot, abba pedig keverjünk friss gyümölcsöt vagy lekvárt.

Különleges lisztek vs. süteménykeverékek

Már egyre többféle gluténmentes és egyéb speciális lisztet találhatunk az üzletekben (és nem is kell feltétlenül bioboltba menni érte), így ezek beszerzése könnyű feladattá vált. Ne is gondoljunk arra, hogy otthon daráljuk vagy őröljük a saját lisztjeinket, ezt inkább bízzuk az élelmiszeriparra.

Azonban amit feltétlenül otthon készítsünk el, az bármilyen nemű süteménykeverék. Ezek a dobozolt, előre bekevert száraz hozzávalók nem érik meg a pénzüket. Amellett, hogy nagyjából 10 perc időt és minimális energiát spórolunk meg velük, igen valószínű, hogy a liszt, kakaópor és sütőpor mellett más hozzávalók is megbújnak majd a dobozban, amikre abszolút semmi szüksége a süteményünknek vagy a szervezetünknek.

Amerikai palacsinta alaprecept

Egy igazi ráérős reggeli része, az amerikaiak kedvence, íme a nálunk ismertnél jóval vastagabb, szivacsos, könnyű palacsinta. Ajánlom azoknak, akik mindig sóvárogva nézték a filmekben ...

Aszalt gyümölcs és narancshéj

Nem valószínű, hogy minden átlagos konyhában lapul egy aszalógép, és ezzel nincs is semmi baj. Vegyük csak bátran a bolti aszalt gyümölcsöket, ezek teljesen alkalmasak sütéshez, és az áruk is megfizethető.

Ezzel szemben igen ritka, hogy az ember finom kandírozott narancshéjjal találkozik egy boltban: nagy néha akadnak inkább gumicukorra emlékeztető kis kockák, amik csak halványan tükrözik a narancs aromáját.

Ugyan némi vesződés, az íz és a minőség miatt mindenképpen megéri házilag kandírozni a citrushéjakat.

Fagyasztott gyümölcs és befőtt

Talán senkinek nincsen akkora méretű, ipari hűtője, ami egy egész télre elegendő fagyasztott gyümölcsöt el tud raktározni. Ne is bajlódjunk az idénygyümölcsök fagyasztásával, a boltban úgyis mindig lesz egy doboz málna, áfonya vagy eper.

Viszont a befőttszekciótól inkább forduljunk el: egyes konzervek túl sok cukrot tartalmaznak, az iparilag elrakott gyümölcsök pedig nem mindig a legszebbek. És ha már egyszer úgyis főzünk egy nagyobb adag lekvárt, készüljön pár üveg házi befőtt is.

Egyszerű cseresznyebefőtt

A nyári nap simogatta roppanós cseresznyét az ősz hűvöse és a tél hidege elől a kamrába tudjuk biztos helyre rejteni. Tartósításának egyik legegyszerűbb formája a befőzés, hiszen ...

Almakompót télire

Roppant egyszerű és gyors recept, az ősz slágergyümölcsével, az almával! A kiadós húsételek mellé tökéletes ez a kicsit pikáns, kicsit savanyú almakompót.

Forrásunk volt.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Ismerkedj meg a konyha többi alapanyagával is:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...