Klasszikus magyar vendéglők, hol vagytok?

Az elmúlt években teljesen megváltozott az éttermezős-kultúránk: a koronavírus megbénította a vendéglátást és a pillanatnyi közeli kapcsolódásokat, majd az árak égbe törése, az éttermek jogos, ám drasztikus áremelése vetette vissza a kedvet. És itt van még valami, amivel nem tud mit kezdeni a vendég: bár se szeri se száma például az ázsiai vagy olasz éttermeknek, a klasszikus magyar vendéglők még mindig nem árasztják el az országot.

Képzeljük el a szituációt: vasárnap van, a családból mindenki fáradt. Ki a heti robot, ki az iskola, az edzések, különórák miatt. Egy kicsit anya/apa is pihenhet, most nem rájuk hárul a konyhai sertepertélés, inkább úgy döntenek: vendéglőbe mennek. Másfél órás dráma következik, mert többségben vannak akik a Cordon Bleu-bécsiszelet-mátrai borzaska vonalon ebédelnének, de a kedvenc hely már bezárt, a másik opciónál nincs asztal, nem is ismernek újabb szereplőket a közelben és messzebb sem. Vendéglőbe járni életérzés és pont a vázolt szituációra is gyógyír, de éppen ez az a műfaj, ami csak most kezd éledezni.

Klasszikus magyar vendéglők, hol vagytok?

Bizonyára mindannyiunknak van élménye, emléke a ‘80-as, ‘90-es évekből, amikor azért még jellemzőbbek voltak a különböző kerületek, kisvárosok, községek tipikus vendéglői. A helyek, ahova vasárnap szívesen megy az egész család, ahol ismerős a főpincér, ami megteszi majd a nagyi szülinapjára is, mert bár a húsleves eperlevéllel nem az erősségük, a csülök pékné módra viszont etalon. És ahova az Amerikából érkező rokont is elvihetjük, mert ő még emlékszik az igazi Jókai bablevesre, és a kansasi feleségének is nagyon szívesen megmutatná.

De hova lettek ezek a vendéglők? És kifejezetten rájuk lenne szükségünk? A helyzet az, hogy igen is meg nem is.

Amikor felteszik a kérdést egy éttermek terén szakavatottabb embernek, hogy merre lehet egy jó gulyást vagy paprikás csirkét enni, akkor az azonnali sorolás helyett egy kis csend, majd jól átgondolt 2-3 étterem ajánlása következik, de vagy csak a fővárosból, vagy az ország három különböző fertályáról. Ahelyett, hogy minden kerületből és/vagy városból érkezhetne legalább egy tipp.

Jó rántotthúst valakinek?

Hogy miért lenne rájuk szükség? Mert a közízlés, a megszokásokhoz ragaszkodó közönség éppen azokra a fogásokra kíváncsi, amiket már annyira megszeretett, amik szívhez nőttek, melyek nélkül nem is tudnák elképzelni a magyar gasztronómiát. Ezzel vitázni nem lehet: gulyás, májgombóc leves, töltött borda, kacsacomb, cigánypecsene, hagymás rostélyos, somlói galuska és túrógombóc kell. Nekik is és a hozzánk érkezőknek is, akik a legtipikusabb magyar konyhát szeretnék megízlelni.

És miért van az, hogy mégsem pont rájuk van szükség?

Mert az említett ‘80-as, ‘90-es évek emlékei bizony jócskán megszépültek és a minőség nem volt olyan kiemelkedő, a konyhatechnológiák nem engedték meg a finomítást, nüansznyi trükköket. Esetleg a magasabbra pozicionált éttermekben, de nem a helyi kedvenc vendéglőkben. Szerettük, mert együtt voltunk, mert jóllaktunk, degeszre ettük magunkat és olyan régen volt, hogy a nosztalgia beszél belőlünk.

Amire haladéktalanul szükségünk lenne, az még több újító, de a hagyományokra támaszkodó, vagány, de tradicionális, konyhai tudásban és tettvágyban élen járó nagybetűs vendéglő, ahova az egész család elmehet és a náluk hagyott összeget elégedetten fizetik meg.

Több tettvágyban élenjáró étteremre van szükség

A gasztronómia egyik fontos alaptézise, hogy az érzelmekre, ha úgy tetszik, az emlékeinkre hasson: amit 2023-ban letesz elénk a pincér, az emlékeztessen egy olyan levesre, amit még anno a nagymama főzött a Tiszánál, bevillanjon annak a sajtnak az íze, amit a múltban Erdélyben kóstoltunk egy emlékezetes kirándulás során. Az első és meghatározó ízélményeink az otthonhoz, itthonhoz kötnek és hiába kezdtünk el akár már korán külföldre utazni, nekünk nem a friss paradicsomos-bazsalikomos tészta, vagy a wokban odapirult izs és az illatozó gyömbér-fokhagyma kombinációr a meghatározó, hanem babérlevéllel készülő burgonyafőzelék semmihez sem hasonlítható aromája, az aranyló húsleves forró szeretetnyelve és a tökéletes palacsinta még tökéletesebb túrótölteléke.

Belőlük szeretnénk még többet kapni, még érthetőbben, kiváló minőséggel, nem túlcsavarba, túltekerve, de modern megközelítésben. Egyszerűbb, nem élére vasalt éttermekben, olyan helyeken, ahová nem kell szigorú dresscode-nak megfelelni, de nagyon értik a dolgukat és a szívünkhöz szólnak.

Szerző: Pákozdi Nóri

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több gasztrovélemény:

Címlapról ajánljuk