Így lesznek igazán omlósak a kézzel kevert süteményeid

Sokszor hallhatjuk a szigorú szabályt, hogy ne keverjük túl a sütemények tésztáját, különben rágósak lesznek. Ezt tényleg érdemes betartani, még akkor is, ha nem mixerrel, hanem kézzel dolgozunk.

Támadhat olyan gondolatunk, hogy a kézzel kevert sütemények tésztája omlósabb lesz, csak azért, mert kihagyjuk a műveletből a mixert. Ez nem feltétlenül igaz, hiszen ilyen módon is túl lehet dolgozni a masszát, sőt, talán még nagyobb ennek a veszélye, mint géppel. A lent felsorolt tanácsokkal elkerülhetjük, hogy a kézzel kevert sütemények nehezek, rágósak legyenek.

Hogy lesznek igazán omlósak a kézzel kevert süteményeid?

Mitől lesz omlós egy sütemény?

A kenyerekkel és más kelt tésztákkal szemben, a kevert süteményekben el kell kerülnünk a túl erős gluténszálak kialakulását.

A lisztben lévő glutén akkor erősödik meg, ha túl sokat maceráljuk, vagyis hosszan keverjük, dagasztjuk.

Míg az erős glutén egy kalácsban előnyös, sőt, elengedhetetlen tulajdonság, egy kuglóf, muffin vagy piskóta állagát teljesen el tudja rontani.

Ahhoz, hogy el tudjuk kerülni a túlzott keverést, figyelnünk kell a hozzávalókra és az elkészítési módszerre is.

Gyors meggyes piskóta

A meggyszezon kötelező darabja ez a pillanatok alatt elkészíthető, szaftos és nagyon puha meggyes süti...imádjuk!

Szitáljunk

Azáltal, hogy minden száraz hozzávalót átszitálva adunk a masszához, biztosak lehetünk benne, hogy nem alakulnak ki nagy csomók.

Így nem lesz mit mániákusan kevergetni, teljesen sima tésztát kapunk, amit pár határozott mozdulattal el tudunk dolgozni.

Keverjünk bele elég levegőt

Két ponton tudunk levegőt keverni a sütemény hozzávalóiba: a vaj krémesítésével és a tojások felverésével. A vajban ragadt levegő benne marad a tésztában, amikor az a sütőben sül.

A tojásokat egyben vagy szétválasztva is habosra verhetjük, mindkét módón levegősebb tésztát kapunk majd. Persze a kemény tojásfehérjék elkeverésével óvatosnak kell majd lennünk, nehogy elveszítsük ezt a nehezen szerzett légiességet.

Figyeljünk a hőmérsékletre

Minden hozzávalónk legyen szobahőmérsékleten. Ez kifejezetten fontos a vaj és a tojás esetében. A hideg, kemény alapanyagok elkeverése sokkal több időt vesz igénybe, ez alatt pedig tovább erősödhet a glutén.

Kövessük a recept sorrendjét

Nem véletlen a sorrend: a receptek minden lépése legyen szentírás számunkra. A száraz és nedves hozzávalókat felváltva, kisebb adagokban adjuk a tálhoz, és csak addig keverjük, amíg már nem látunk lisztes csíkokat.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Keverj tökéletes süteményeket, itt a segítség:

Forrásunk volt

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...