Ekkor kéne meginnod az első kávét a dietetikus szerint

Nem mindegy, mikor fogyasztod el az első kávédat, hiszen ha rosszkor iszod, nem feltétlenül tesz jót a testednek a szakértő szerint.

Te is azok közé az emberek közé tartozol, akik ki sem tudják nyitni rendesen a szemüket, amíg nem isszák meg az első kávéjukat? Pedig nem feltétlenül teszel jót vele a szervezettednek, sőt a kedélyednek sem, ha kávéval indítod a napodat. De akkor mikor érdemes elfogyasztani az első kávét? Dietetikus válaszol a kérdésre!

Ekkor kéne meginnod az első kávét a dietetikus szerint

A kávé frissítő, élénkítő hatását a benne lévő koffein biztosítja. A koffein serkenti az anyagcserét, a szív- és agyműködést, légzést, növeli a vérnyomást és a pulzusszámot, fokozza a vizelet-elválasztást, tágítja az ereket. Blokkolja fáradtságjelző, éberséget okozó anyag – az adenozin hormon – hatását, valamint serkenti az adrenalin termelődését. Nem csoda hát, hogy élénkebbnek érezzük magunkat tőle, hiszen megszünteti az álmosságot, javítja a hangulatot, gyorsítja a gondolkodást

– mondta el Tarnai Irén dietetikus.

A megfelelő időpont

Napi 2-3 csésze kávé fogyasztása fejti ki a legtöbb jótékony hatást. Persze nem szabad túlzásba vinni a koffeinfogyasztást, hiszen már 5-6 csésze után kellemetlen tüneteket tapasztalhatsz. Ilyen például a szédülés, hányinger, hányás, idegesség vagy rendellenes szívverés.

A mennyiség mellett arra is érdemes odafigyelned, mikor fogyasztod el az első feketét. Érdemes az első kortyokkal várni, mivel a szervezet kortizolszintje (szervezetünk napi ritmusát szabályozó hormon, amelyről legtöbbször a stressz kapcsán hallhatunk) reggel 8 és 9 óra között a legmagasabb.

Éppen ezért javasolt a kávéfogyasztást 9:30 és 11:30 között megejteni, délután pedig 13:30 és 17 óra között ajánlott a kávészünet. Közvetlenül ébredés után egy pohár víz is jelentős lökést ad szervezetünknek.

Éhgyomorra ne!

A szakértő szerint semmiképpen nem szabad, hogy a kávé helyettesítse a reggelit, tehát ne fogyaszd éhgyomorra. Amellett, hogy a benne lévő csersav fokozza a gyomorsav-képződést, a felgyorsult szívverés miatt feszültebbé és idegesebbé is válhatsz. A szénhidrát-anyagcserének sem tesz jót, különösen akkor, ha tejjel iszod, hiszen így megemelkedik a vércukorszinted. A legjobb, ha egy rostban gazdag reggelivel indítod a napot, és csak utána iszod a kávédat.

Forrásunk volt.


Még több kávé:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

Ismerd meg a bottargát, és azt is elmondjuk, hogy használd...

A bottarga egy különleges gasztronómiai alapanyag, amelyet gyakran neveznek a "tenger aranyának". Azok számára, akik még nem találkoztak vele, a bottarga nem más, mint sózott és szárított halikra, amely különleges ízvilágával azonnal magával ragadja az ínyenceket. Ezt a mediterrán kincset évezredek óta fogyasztják, és ma is nagy becsben tartják a kulináris világban.

Hering András

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...