A kalcium és a kálium megvédhet ettől a betegségtől

A visszatérő vesekő igazi rémálom, de a kalcium és a kálium segíthet a megelőzésében.

A vesekövek nemcsak szinte elviselhetetlen fájdalmat okozhatnak, hanem krónikus vesebetegséggel, csontritkulással és szív- és érrendszeri betegségekkel is járhatnak együtt. Ha egyszer valakinél vesekő alakul ki, nagyjából 30 százalék az esélye annak, hogy öt éven belül kiújul a probléma.

A kalcium és a kálium megvédhet ettől a betegségtől

Ennek megelőzésére gyakran étrendbeli változtatásokat ajánlanak, csakhogy nagyon kevés kutatás foglalkozott eddig azzal, hogy van-e különbség az ajánlásokban az egyszeri vagy a visszatérő vesekövek esetén.

A Mayo Klinika kutatói most azt találták, hogy a magas kalcium- és káliumtartalmú étrend segíthet megelőzni a vesekövek visszatérését.

A kutatók az étrendi tényezőket egy kérdőív alapján állapították meg, amelyet 411 olyan betegnek adtak ki, akiknél először fordult elő vesekő, és egy 384 főből álló kontrollcsoportot is gyűjtöttek, akik mindegyikét a Mayo Klinikán látták el 2009 és 2018 között. A Mayo Clinic Proceedings folyóiratban közzétett eredmények azt mutatják, hogy az alacsonyabb étrendi kalcium- és káliumszint, valamint az alacsonyabb folyadék-, koffein- és fitátbevitel nagyobb eséllyel jár vesekő kialakulásával.

Azoknál a betegeknél, akiknél először jelentkezett vesekő, 73 fő tapasztalt újraképződést az utánkövetéstől számított átlagosan 4,1 éven belül. A további elemzések azt mutatták, hogy az étrendi kalcium és kálium alacsonyabb szintje előre jelezte a kiújulást.

Ezek az étrendi eredmények különösen fontosak lehetnek, mert a vesekő megelőzésére vonatkozó ajánlások elsősorban az első alkalommal előforduló kőképződéshez kapcsolódó táplálkozási tényezőkön alapulnak, nem pedig a visszatérő vesekövekhez

– mondta el egy sajtóközleményben Andrew Rule, a Mayo Klinika orvosa és a tanulmány vezető szerzője. „Valószínűleg a betegek nem igazán módosítják étrendjüket a vesekő megelőzése érdekében, de nagyobb valószínűséggel módosítanak az evési szokásaikon, ha az segíthet megelőzni a kiújulást.”

A tanulmány megállapítja, hogy a napi 3400 milliliternél kevesebb folyadékbevitel, valamint a koffein- és fitátbevitel kapcsolódik szorosan az első vesekövek képződéséhez. A napi folyadékbevitel magában foglalja az élelmiszerekből, például gyümölcsökből és zöldségekből kinyert folyadékot is. Az alacsony folyadék- és koffeinbevitel alacsony vizeletmennyiséget és megnövekedett vizeletkoncentrációt eredményezhet, ami hozzájárul a kőképződéshez. A fitát egy antioxidáns-vegyület, amely a teljes kiőrlésű gabonákban, diófélékben és más élelmiszerekben található, és fokozhatja a kalcium felszívódását.

A szakértők szerint a megújuló vesekövek megelőzésére a legfontosabb faktort az étrend megváltoztatása jelenti. A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a napi 1200 milligramm kalciumot tartalmazó étrend segíthet megelőzni az első és a visszatérő vesekő kialakulását is.

Forrásunk volt.


Még több az egészségről:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...