Felpaprikázva: 4 nyomós érv a házi fűszerkeverékek mellett

A boltban megvehető, előre elkészített dolgok lényege a kényelem, igaz? Felmerül a kérdés tehát, hogy szeretnénk-e a kényelem oltárán feláldozni az ízeket. Terítéken a házi fűszerkeverékek és jó pár érv, ami mellettük szól.

Ha rendszeresen főzünk, egy házi fűszerkeverék mérföldekkel jobbá tudja tenni az ételeink ízét. Persze megvehetjük a bekevert bolti verziót is (valószínűleg eddig is ezt tettük), ezekkel azonban gyakran mellé lehet lőni. Vagy nem jók benne az arányok, esetleg öreg, íztelen fűszerekből van összerakva, túl sok só van benne, ami teljesen tönkre tudja tenni a főztünket. Ezeket a problémákat mind orvosolhatjuk egy házi fűszerkeverékkel, ráadásul nem is olyan nehéz, mint gondolnánk.

Felpaprikázva: 4 nyomós érv a házi fűszerkeverékek mellett

Keveset is bekeverhetünk

A fűszerek idővel veszítenek erejükből és ez igaz a fűszerkeverékekre is. Ugyan megcsinálhatunk egy nagyobb adagot is, nem muszáj mindig ilyen nagy tételben dolgozni. Ugyan jó, ha valamilyen keverékből mindig van otthon, de akár minden használat előtt is összedobhatunk egy keveset.

Ennek két előnye is lesz: egyrészt nem kell mindig több zacskó alapfűszert a polcon tartani. Ha éppen kevés van valamiből, fogyóban van, az otthon talált mennyiséghez tudjuk igazítani a teljes keveréket.

Általában a főzéshez sem kell túl sok, maximum 1-2 kanál, így elég, ha csak ilyen kis mennyiségben keverünk össze fűszereket.

A másik nagy előny az ízekre vonatkozik. Ha minden alkalommal friss fűszerkeveréket csinálunk, sokkal erőteljesebbek, harsányabbak lesznek az aromák az ételben.

Baharat - arab fűszerkeverék

Egy arab ételt készültem ebédre főzni, és ez a fűszerkeverék is szerepelt a hozzávalók között. Nem estem kétségbe, gyorsan összeállítottam a fűszerkeveréket. Gyakran keverek magam ...

Zaatar - török fűszer

Törökországi nyaralásunkon sokszor találkoztunk olyan hagymasalátával, amelyet egy igazán pikáns, ám általunk ismeretlen fűszerrel megszórva tálaltak a kebab mellé. Idegenvezetőnk ...

Saját őrlésű fűszerek

Ha magunk készítjük a keverékeket, dolgozhatunk egész fűszerekkel. A bors, kömény, koriander, szegfűszeg és fahéj mind sokkal erőteljesebb, ha nem őrölve vesszük.

Persze ehhez a feladathoz szükségünk lesz egy mozsárra vagy fűszerdarálóra. Érdemes azonban beruházni valamelyikre, a főztünkön érezni fogjuk a különbséget.

Az egész fűszereket mindenképpen pirítsuk meg őrlés előtt. Egy száraz serpenyőben, közepes lángon eltöltött pár perc képes még több mélységet adni a fűszereknek. Akkor készülnek el, ha erőteljes aromákat árasztanak a pirulás közben.

Ízlésünk szerinti arányok

Biztosan találkoztunk már olyan keverékkel, amiben túl erős volt az egyik alapanyag, esetleg gyenge egy másik, túl csípős vagy túl gyenge volt. Nyilván ezt egy bolti termék esetében nem tudjuk nagyon befolyásolni.

Ezért is jobb az otthoni keverék: teljesen a saját ízlésünkre tudjuk alakítani a különböző fűszerek arányát. Persze nem érdemes az egyes elemeket teljesen kihagyni (pl. a koriandert a garam masalából, ha nem szeretjük), de némi aránycsökkenés még belefér.

Kevesebb só

Vannak olyan fűszerkeverékek is, amelyek alapból tartalmaznak sót. Ez azért is veszélyes tud lenni, mert óvatlanul beleszórjuk az ételbe, majd még egyszer külön is megsózzuk. Az elsózott ételeket is elkerülhetjük, ha saját fűszerrel dolgozunk.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Készíts minél több dolgot otthon, a saját konyhádban:

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Egyszerű csokis perec

Igen, ezt a retro édességet otthon, a saját konyhánkban is elkészíthetjük: omlós tésztája, roppanós csokiborítása rögtön visszarepít minden beleharapót a rég elfeledett ...

Sajtos perec omlósan

A legédesebb sós vendégváró receptjét találhatjuk itt: a klasszikus sajtos perecét. Omlós tésztából készül, kiszúrásához egy különleges forma kell, de ezt leszámítva ...

Címlapról ajánljuk

„Ordibálhatsz, csak nem biztos, hogy ezt tolerálni fogják, és a...

Nem tervezte, hogy a szakácspályára lépjen, az újranyitást követően mégis az ő vezetésével kapott 2022-ben ismét Michelin-csillagot a Babel, amit tavaly is megtartottak. Szentesi Évával közös videósorozatuk, a Ki főzte? keretében már belekóstolt, milyen is egy kamerával farkasszemet nézni, de igazi mélyvíz volt számára a konyha után egy televíziós műsorban dolgozni. A Konyhafőnök új évadában a szintén Michelin-csillagos SALT séfjével, Tóth Szilárddal együtt csatlakozott a zsűrihez Kaszás Kornél, a Babel séfje. Vele beszélgettünk.

Szász Nóri

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...