A brokkoli elhanyagolt része, amit mindenképpen használj fel

Felvesszük a harcot a pazarlás ellen, megmutatjuk, hogyan használd fel a brokkoli szárát. Új megközelítésben a legzöldebb zöldség.

Miért kerüljön több étel a kukába, mint a tányérunkra? Ha egy egész fejjel veszünk, a brokkoli szárát sajnos rendszeresen kidobjuk, ennek azonban nem kéne így lennie, a vastag törzs ugyanis szintén fogyasztható. A legjobb elkészítési módok bemutatásával segítünk, hogyan használd fel az egész zöldséget.

Szép, bolyhos rózsáival szemben a brokkoli szárát a legtöbben nem használjuk fel. Mivel kevésbé esztétikus, olykor göcsörtös a torzsa, még csak nem is gondolunk arra, hogy megegyük. Pedig rendesen elkészítve ez, a karalábéhoz hasonló, harsány darab ugyanúgy képezheti saláták és más fogások részét, mint a növény felső része.

A brokkoli elhanyagolt része, amit mindenképpen használj fel

Előkészítés

Amennyiben a brokkolirózsákat már feltettük főni kedvenc krémlevesünkhöz, irányítsuk figyelmünket a deszkán maradt torzsára. Több lehetőség is áll előttünk, ha tényleg el akarjuk fogyasztani.

Először is mindenképpen mossuk meg a szárat, majd az aljáról vágjunk le egy körülbelül két centis darabot. Látni is fogjuk, hogy ez a rész kiszáradt, esetleg szürkés, kéregszerű, így nem fogjuk tudni felhasználni. Minden más azonban a gyomrunkban fog kikötni a szemetes helyett.

Ezen a ponton felmerül a pucolás kérdése. A brokkoli szárának héja természetesen ehető, és mivel megmostuk biztosak lehetünk benne, hogy semmilyen szennyeződés nem maradt rajta.

Persze attól függően, hogy milyen öreg a zöldség, amit vettünk, a héj vastagabb vagy vékonyabb lehet.

Abban az esetben érdemes megpucolnunk, ha nyersen fogjuk megenni, illetve ha kevesebb ideig, kisebb hőfokon akarjuk elkészíteni. Erről bővebben lentebb.

Elkészítési módok

A legegyszerűbb dolog, amit a brokkoliszárral tehetünk, a nyers elfogyasztás. Ebben az esetben mindenképpen pucoljuk meg, majd vágjuk hajszálvékony szeletekre. Ehhez javasolt az uborkagyalu használata, de ha ügyesen bánunk a késsel, úgy is sikerülni fog. A vékony korongok landolhatnak egy salátában vagy szendvicsben feltétként.

Blansírozás vagy párolás esetén kicsit nagyobb darabokban hagyhatjuk. Vágjuk vastagabb karikákra vagy kockákra, esetleg vékony csíkokra, ha a szár alakja engedi. Ilyen formájában köretként tálalhatjuk húsok, halak mellé.

Ázsiai típusú pirított tésztákban, rizsekben találó hozzávaló lesz. Hagyjuk itt is közepes méretűre, hogy mindenképpen puhuljon egy kissé, de az ilyen jellegű fogásoknál amúgy sem probléma, ha a zöldségek egy része roppanós marad.

Nagyobb darabokban zöldséges egytálak, curryk része lehet. Rendszerint érdemes az elején hozzáadni, így biztosan nem marad nyers. Gazdag zöldséglevesbe is tehetjük, esetleg alaplevet is főzhetünk vele más maradék zöldségekkel.

Sütőben sütve még a héját is rajta hagyhatjuk. Mivel itt hosszú ideig, intenzívebb hőnek lesz kitéve, nem kell aggódnunk amiatt, hogy kemény marad a brokkoliszár. A nagyobb kockákat vagy korongokat egy tálban keverjük össze annyi olajjal, hogy mindent bevonjon, majd fűszerezzük kedvünkre. Egy izgalmas kezdő kombináció lehet a só, bors, paprika és fűszerkömény keveréke. Egy tepsiben magas hőfokon (200-230 °C) körülbelül 20 perc alatt elkészül, de a puhaságot ellenőrizzük, mielőtt kivennénk. Az elkészítési idő változhat aszerint, hogy mekkorára vágtuk a zöldséget.

Bármit is teszünk, semmiképp se dobjuk ki, inkább együk meg a brokkoli szárát!

Vegán zöldségleves

Noha a zöldséglevesek általában húsmentesek, sose árt, ha van a tarsolyunkban egy megbízható vegán alaprecept, amit bármikor megfőzhetünk, és alaplének is nagyszerű. Ezt a változatot ...

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Okos, színes konyhai megoldások:

Forrásunk volt

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...