Küszködik kicsit a magyar közízlés az olyan, amúgy annyira már nem is modernnek számító gasztronómiai fejleményekkel, mint a street food. Kezdjük azzal, hogy miért kéne az utcán enni, meg amúgy is, mi fán terem az a takó, a buritó vagy a gjoza? Valamennyire persze természetes reakció lehet ez a magyar (de őszintén, bármelyik) nemzet részéről: a saját konyhánkat jobban szeretjük és ismerjük, így, ha választanunk kell, inkább ennek fogásait fogyasztjuk, semmint távoli országok furcsaságait. Azonban nem minden területen tehetjük ezt meg, a halas streetfood-fogások például kifejezetten jó példaként jelentkeznek…vagy mégsem? Lenne élet a hekken és a fish&chipsen túl? Tudunk ebben a kategóriában is magyaros ételeket készíteni?
A magyar ember és a hal kapcsolata
Nem vagyunk mediterrán nemzet, és nem is leszünk az soha, persze megpróbálhatnánk kitörni abból az ördögi körből, hogy csak karácsonykor és vízparton eszünk halételeket. Nem kell ahhoz tengerrel rendelkezni, hogy egy ország halközpontúvá tegye a konyháját – és ugyan Magyarország már abszolút nem áll olyan jól halgazdasági szempontból, mint, mondjuk 20-30 évvel ezelőtt, továbbra sem lenne szabad leírni a saját, hazai alapanyagainkat és ételeinket.
Érdemes lenne kicsit letérnünk a halászlével és rántott pontypatkóval kikövezett útról, készíthetnénk bátrabban formabontó, mégis ismerős és könnyen megszerethető halételeket. Erre pedig a street food által biztosított kötetlenebb formátum kiváló lehetőséget nyújt.
„Azt a kisebbik hekket kérném kovászos uborkával”
Ehhez persze le kell rombolnunk pár hamis bálványt is: bármennyire is szeretjük, bármennyire is nosztalgikus, jobb, ha belátjuk, hogy az összes vízpartunkon panírban tobzódó hekkhegyeknek alapvetően nem sok keresnivalója van a strandok kínálatában.
Hiszen csak azért kapható mindenhol, mert egy olcsó, túltenyésztett, nagykerben fagyasztva beszerezhető halfajta, amelynek ráadásul az íze sem megosztóan iszapos, illetve szálkái is egész könnyen kikerülhetőek. Olyannyira jól ment a marketing, hogy sokak tényleg úgy gondolják, ezek a kedves, amúgy ismeretlen halak ott úszkálnak vígan Tihany és Szántód között, csak arra várva, hogy minél hamarabb paprikás lisztbe és forró olajba bújhassanak.
Szerencsére nem ragadt meg mindenki a ’90-es évek lusta nosztalgiájában: megannyi strandon találkozhatunk már olyan halfogásokkal, amelyek fittyet hánynak mind a nemzetközi trendekre, mind a közösségi média felkapásaira, de legfőképpen a magyar konformizmusra. Ezekben a büfékben harcsakrumplit árulnak (például a Kalóz Strandbisztró Fövenyesen), de a Tisza-tó környékén is kóstolhatunk már olyan halételeket, amelyek inkább a hazai gyomrot részesítik előnyben. Tőlük, az ő trendjeikből elleshetünk azért egyet, s mást.
Orly-módra, azaz a magyar fish&chips
Akár klasszikus, magyaros éttermekben is találkozhatunk az Orly-módra készített fogassal, harcsával vagy egyéb filével. Senki nem gondol így rá, pedig ez a magyar megfelelője a világot meghódító, brit fish and chipsnek, tehát könnyed és ropogós sörtésztában kisütött halnak.
Míg a szigetországban a tőkehal a leggyakrabban bevetett halfajta, addig idehaza használhatunk harcsát vagy süllőt/fogast – bármilyen lemezesebb, enyhébb ízű, fehér húsú hal megteszi.
Arról, hogy miért is olyan ellenállhatatlanul légies a sörtészta, és miért sül ilyen aranybarnára és ropogósra, ebben a cikkben olvashatunk (a furfang amúgy a szénsavban és az alkoholban rejlik). Köretként rizs helyett érdemes hasáb- vagy steakburgonyára váltani, de a fúzió (és az új dolgok kipróbálásának) jegyében a brit borsópürét is megkóstolhatjuk.
A haltepertő egy mediterrán lakomán is megállná a helyét
Persze nem kell ám másokat majmolnunk, van nekünk saját bejáratú halas street foodunk is, mégpedig a haltepertő személyében.
A kövérebb halak húsáról lenyesett zsírdarabok (bár gyakran előfordul, hogy rendesen halhús is kerül a tányérra) csodásan ropogós állagúra sülnek az olajban, ezáltal pedig olyan falatok jönnek létre, amelyek mind strandon, mind a lambériás tiszai halcsárdában, de akár egy görög tavernában is megállnák a helyüket.
Ezt elcsípni a legkönnyebben tényleg étteremben lehet, bár biztos akad Budapesten vagy egy nagyobb vízparti városban olyan halárus, akitől szerezhetünk sütnivaló darabkákat. Ha otthon készítjük, tálaljuk friss kenyérrel, facsart citrommal és pikáns lilahagymával.
A hambi (szerencsére) nem áll meg a húsnál
Társadalmi szinten a street foodok közül talán még a hamburgerrel barátkoztunk meg a legjobban – ez valószínűleg a balatoni vendéglátósoknak köszönhető, akik édes bucis, vékony húspogácsás, csalamádés szendvicseikkel azért sétáltak, hogy később a kézműves burgerforradalom szülöttei futhassanak.
Persze a zsömlék közé ugyanúgy kerülhet hal is, vagy darálva és pogácsává sütve, de ennél egyszerűbb módon, a maga ízes, pörzsanyagos szerénységében roston sütve is. Talán az összes fent említett halas streetfood-fogások közül ezt lehet a legkönnyebben elkészíteni otthon – keverjünk mellé egy ütős, majonézes szószt, kerüljön a zsömlék közé friss zöldség (pl. római saláta, rukkola, uborka, retek, paradicsom) is, hogy tényleg teljes legyen az élmény.
Címlapkép: Facebook
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
További ízes, nyári tartalmakért kattints ide:
