Leteszteltük, hogy nem fonnyad el a zöldfűszered – 2 tuti módszert találtunk

A friss zöldfűszer nagy konyhai kincsnek számít, éppen ezért, ha bevásároltunk egy-két csokorral, meg kell tennünk mindent a minél hosszabb szavatosság érdekében. Az alábbi tárolási tippek segíthetnek ebben – lehet bennük bízni, ugyanis személyesen kipróbáltam az összeset.

Ha kategorizálni szeretnénk tárolási érzékenység szempontjából, minden friss zöldfűszer a „kifejezetten kényes” csoportban végezné. A piacon vagy boltban vásárolt petrezselyem- kapor- és mentacsokrok igencsak hamar megindulnak az enyészet útján, gyakran már a hazavezető út folyamán elkezdenek fonnyadni. Nem is beszélve az otthoni tárolásról: ha nem a megfelelő módszert választjuk, a friss zöldfűszer egy nap alatt elveszítheti zsengeségét. Jómagam is folyamatosan harcban álltam a növényekkel, vissza-visszatérő probléma volt a konyhában a fűszertárolás. Egészen addig, míg el nem végeztem az alábbi kísérletet, amelynek keretében 6 különböző módszert próbáltam ki a friss fűszerek tárolására – az eredményeket máris prezentálom!

Így nem fonnyad el a zöldfűszered – 2 tuti módszert teszteltünk

A friss zöldfűszerek legnagyobb ellenségei

Zsengék, gyengék, frissen tele vannak nedvességgel és aromásan robbanó ízekkel: a zöldfűszerek több szempontból is kitettek a természet erőinek, miközben minimális mértékben rendelkeznek védelmi mechanizmusokkal. A gyümölcsöket, zöldségeket egy darabig megvédi külső héjuk, azonban fűszereink ilyen szempontból teljesen védtelenek.

Tulajdonképpen közelebb állnak ilyen szempontból egy csokor vágott virághoz – ez a hasonlat pedig azért válhat előnyünkre, mert segítséget nyújthat a legjobb tárolási módszer megtalálásában.

Lássuk hát, mitől kell megóvnunk a friss zöldfűszereket a tárolás során:

  • Fény: mint minden növény, ha túl sok fény éri, a zöldfűszer is elkezd sárgulni, mivel a benne lévő klorofil (ami a zöld színt okozza) elgyengül.
  • Oxigén: persze nem kell őket teljes vákuumban tárolni, azonban jobb, ha minél kevesebb időt töltenek a vágott fűszernövények a friss levegőn, ugyanis itt bebarnulhatnak, illetve elkezdhetnek száradni.
  • Túlzott nedvesség: a víz – kontrollált mennyiségben – életben tartja a növényeket, azonban, ha a túlzott nedvesség hatására először bepunnyadnak, megfonnyadnak a fűszerek, majd elkezdnek rohadni, végül pedig penészedni.
  • Túlzott szárazság: a fent említett állapot ellentéte sem ideális, tehát ugyanúgy meg kell óvnunk a friss leveleket a kiszáradástól.
  • Magas hőmérséklet: nagy melegben, de akár szobahőmérsékleten is hamarabb beindul a növények hervadása és kiszáradása.

A zöldfűszerek tárolása mindig a hűtőben történjen

A fentiek tükrében nyilvánvalóvá válhat, hogy a zöldfűszerek tárolásához egy olyan hely szükséges, ahol sötét van és hideg, valamint könnyen regulázhatjuk az oxigén és a nedvesség szintjét is. Szerencsére minden modern konyhában adott ez a hely: a hűtőszekrény.

Az alább bemutatott módszerek mind a hűtőben történő tárolás különböző fajtái – látható lesz, hogy az még nem garancia a hosszú szavatosságra, ha csak úgy bevágtuk a fűszercsokrokat a hűtő egyik polcára.

Nézd meg videónkban a zöldfűszertárolás legfontosabb lépéseit:

FIGYELEM! A fenti hűtős szabály alól csak egy kivétel van, ez pedig a bazsalikom. Ez a fűszer ugyanis nem szereti a hideg környezetet – csokrait tároljuk egy vízzel enyhén megtöltött tárolóban, fedővel lefedve, de azt résnyire nyitva hagyva, sötét, hideg helyen.

Módszer #1: Csupaszon (hatékonyság: 3/10)

A zöldfűszer frissen

A legegyszerűbb, szinte logikusnak mondható módszer, ha a fűszereket eltávolítjuk a csomagolásukból, majd ahogy vannak, csupaszon betesszük őket a hűtő egyik rekeszébe. Mindegy, hogy csak úgy a polcra tesszük, vagy kerül alá egy papírtörlő/tányér/doboz, a csupaszon tárolás abszolút nem ajánlott módszer.

Igen, a hőmérséklet ideális, és valamennyire a nedvesség is kontrollálható a hűtőben, azonban csomagolás nélkül hagyjuk, hogy folyamatosan levegő érje a növényeket, ami szinte már egy nap után jelentős fonnyadáshoz vezet.

A zöldfűszer 5 nappal később

A módszer további hátránya a zöldfűszerek gyenge szerkezetéhez köthető: mivel zsenge növények, nagyon könnyedén elveszítik saját ízüket és átveszik ma körülöttük lévő más alapanyagokét, ha csupaszon tároljuk őket a hűtőben. Ha nem rohad be, az így tárolt fűszert még fel tudjuk használni bizonyos ételekben, de csak turmixolt vagy darált állapotban (pesto, tésztaszósz, mártogatós, krémleves).

Módszer #2: A bolti csomagolásban (hatékonyság: 1/10)

A zöldfűszer frissen

Talán a fentinél is lustább módszer, ha ki sem vesszük a fűszert abból a nejlonzacskóból vagy műanyagtasakból, amibe a boltban/piacon csomagolták. Ez azonban több szempontból is hatalmas baklövésnek számít és szinte azonnal a friss fűszer halálához vezet.

A zöldfűszer 5 nappal később

A zacskóval egyszerűen nem lehet nyerni: ha teljesen lezárjuk, a bent kialakuló pára és a nem megfelelő elrendezés miatt a levelek nagyon hamar megrohadnak, ha pedig nyitva hagyjuk a nejlont, a beszökő levegő végez a növénnyel. Ilyenkor valahogy egyszerre kiszárad és elfonnyad a fűszer, ami után szinte semmire sem használható.

Módszer #3: Vizes edényben, fedetlenül (hatékonyság: 5/10)

A zöldfűszer frissen

Visszatérve a virágcsokros hasonlathoz: a fűszereket a hűtőben is tárolhatjuk úgy, mintha egy szép, rózsákból vagy tulipánokból álló bokréta lenne. Ehhez a szárak aljából vágjunk le pár centit, majd helyezzük a fűszercsokrot kétujjnyi vízbe. Figyeljünk rá, hogy a levelek lehetőleg ne érintkezzenek közvetlenül a vízzel, csak a szárak.

Ezzel a módszerrel folyamatosan biztosítjuk a növény vízutánpótlását, tehát elkerülhetjük a kiszáradást. Mégsem teljesen tökéletes ez a módszer, mégpedig több probléma miatt.

Először is, a levelek és általában a felső rész teljesen csupaszon marad, így nagymértékű fonnyadásnak van kitéve. Még akkor is, ha a csokor alsó része vízben csücsül, a felső levelek egy része elkezdhet sárgulni, összetöppedni…ahogy azt a szép virágok is teszik előbb-utóbb.

A zöldfűszer 5 nappal később

A másik probléma abszolút praktikai jellegű: egy ilyen zöldfűszercsokor igen nagy helyet foglal a hűtőnkben, ráadásul arra is figyelnünk kell, hogy a pohárból kilógó részek ne érintkezzenek a hűtő hátuljával, ne essen rájuk semmi, ne szoruljanak be egy szomszédos doboz vagy üveg alá. A kevésbé értékelhető végeredmény tükrében így duplán nem olyan szimpatikus ez a módszer.

Módszer #4: Vizes edényben, lefedve (hatékonyság: 8/10)

A zöldfűszer frissen

A fenti, „vázás” eljárás továbbfejlesztett vagy kijavított verziója meglepő módon fényévekkel jobb eredményeket hoz. Amennyiben a poharat kicseréljük egy zárható, fedéllel rendelkező vödörre vagy műanyag tárolóra, egy lépéssel közelebb kerülhetünk a fűszerek hosszú életének titkához.

Ugyanúgy vágjunk le valamennyit a szárak aljából, illetve a levelek vízzel való érintkezését is kerüljük el. Keressünk akkora tárolót, amiből nem lógnak ki túlságosan a fűszer levelei – ez is a siker egyik kulcsa. A fedelet ne zárjuk le teljesen, hanem az egyik oldalon hagyjunk egy apró rést: így elkerülhetjük, hogy a túlságosan zárt közegben elinduljon a rohadás, penészedés, mégsem engedünk be annyi oxigént, ami fonnyadáshoz vezetne.

A zöldfűszer 5 nappal később

A módszer tényleg szinte bombabiztos – az általam tesztelt zöldfűszerek a hűtőbe tevés után 5 nappal is szinte ugyanolyanok voltak, mint friss korukban.

Hátrányként itt is a helyigényességet lehetne felhozni, illetve azt a kikerülhetetlen problémát, hogy a fedővel vagy a vödör oldalával közvetlenül érintkező levelek megpuhulhatnak, ha túl sok nedvesség éri őket. De ezektől függetlenül tényleg az egyik legprofibb eljárás zöldfűszerügyben.

Módszer #5: Száraz papírtörlős csomagban (hatékonyság: 6/10)

A zöldfűszer frissen

Az utolsó két tárolási módszer igazából egy eljárásból nőtte ki magát, de kétféle módon variálva. Ha helytakarékosabban szeretnénk a fűszereinket a hűtőbe pakolni, akkor hagyjuk el a vödröt, a poharat és csavarjuk a mentát, koriandert, petrezselymet papírtörlőbe.

Az így kapott kis csomag utána egy zárható fagyasztózacskóba kerül, amit könnyedén elhelyezhetünk a hűtőben akkor is, ha szinte teljesen tömve van.

A zöldfűszer 5 nappal később

De lássuk a két variációt: az első lényege, hogy a papírtörlőt szárazon hagyjuk, így egy olyan közeget kapunk, ami elszívj a túlzott nedvességet, ezzel megelőzve a rohadást, penészedést. Maga a gondolat nem lenne rossz, azonban egy helyen sántít a módszer: hogy nem csak az extranedvességet szívja fel, hanem magukat a leveleket is kiszárítja valamennyire. A száraz törlőbe csomagolt zöldfűszerek 5 nappal később majdnem teljesen fonnyadtan kerültek elő, ami számomra igencsak meglepő volt. Igaz, legalább nem penészedtek be…

Módszer #6: Nedves papírtörlős csomagban (hatékonyság: 9/10)

A módszer túloldalán – páran talán már ki is találhatták – nedves papírtörlőbe csavartam a fűszereket, majd így pakoltam őket fagyasztózacskóstul a hűtőbe. Nem elázott, csöpögő papírba persze, hanem enyhén bepermetezett törlőbe – ezzel épp kellő mennyiségű nedvességet biztosítva a fűszereknek a túléléshez és a frissen maradáshoz.

A zöldfűszer 5 nappal később

Az összes tesztelt módszer közül ez bizonyult a leghatékonyabbnak: a nedves papírtörlőbe csomagolt koriander konkrétan érintetlenül került elő a hűtőből 5 nap elteltével, ugyanolyan friss, zsenge és ízes volt, mint a vásárlás pillanatában.

Egyetlen hátrányt tudnék csak megfogalmazni ezzel a szinte tökéletes eljárással szemben, ez pedig a környezeti tényező. Ha nagyüzemben vetjük be (például ha heti rendszerességgel vásárolunk friss zöldfűszereket), a módszer jelentős mennyiségű papírtörlő elhasználását igényli majd. Persze, akit ez nem zavar, annak bátran tudom ajánlani kipróbálásra – a környezettudatosabbaknak pedig azt javaslom, szabadítsanak fel némi helyet a hűtőikben, és maradjanak a fedett vödrös verziónál.

Tavaszi zöldfűszeres gerslirizottó

Tévedés, hogy igazán jó rizottót csak rizsből lehet készíteni. Az árpagyöngy vagy népszerűbb nevén gersli egy méltatlanul elfeledett, pedig jóval olcsóbb és egészségesebb ...

Fotók és videó: Lakos Benedek

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


További hasznos konyhai tippekért kattints ide:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...