5 alattomos szokás, ami miatt sokkal több ételt pazarolsz otthon

Remélhetőleg ezen a ponton már egyre többen figyelünk az élelmiszerpazarlás elkerülésére – persze a dolog nem mindig egyértelmű, néha ugyanis hétköznapi szokások mögé bújik. Ismerjük fel együtt, melyek ezek!

Az élelmiszerpazarlás mindig is egy káros dolog volt, azonban sokan csak most – amikor a megélhetés nehezebb lett – ébredtek rá, hogy a kidobott étellel milyen mértékű költekezést folytatunk. Mindegy azonban, hogy csak újabban figyelünk oda rá, vagy már régi motorosok vagyunk, szükségünk lehet némi további okulásra, ugyanis az élelmiszerpazarlás gyakran teljesen hétköznapi szokások, berögzült mozdulatok mögött rejti el magát. Ugrasszuk ki innen, számoljuk fel teljesen!

5 alattomos szokás, ami növeli az élelmiszerpazarlásod otthon

Lista nélkül vásárolsz

Visszamegyünk a probléma gyökeréhez: a bevásárláshoz. Ha egy ilyen körútra lista és alapos körültekintés nélkül indulunk el, hajlamosak leszünk túlköltekezni, és inkább túl sok élelmiszert hazavinni, a „nehogy éhen maradjunk” mottó zászlaja alatt.

Ezt a rengeteg alapanyagot persze el is kell fogyasztani, ami nehéz lesz úgy, ha teletömjük a kamrát és hűtőt! Mindig csak azt és annyit vegyünk, ami tényleg szükséges!

Túl sokszor mész vásárolni

Szintén problémát okozhat a rendszertelen vásárlás. Főleg akkor fordulhat ez elő, ha a közelünkben van egy bolt, ahová csak le-leugrunk ezért-azért. Hanyagoljuk ezt a szokást, ugyanis az ilyen kis körök során hajlamosabbak leszünk elcsábulni olyan dolgokért, amelyekre amúgy nincs szükségünk. Később pedig pont ezeket az élelmiszereket fogjuk penészesen elővenni a hűtő hátuljából.

Nem megfelelően tárolsz

Ritkán fordul elő, hogy a megfőzött ételmennyiséget egyszerre fogyasztanánk el: nem is baj, hiszen legalább lesz másnapra is ebéd/vacsora. Persze csak akkor, ha megfelelő körülmények között tesszük el. Mindig gondoskodjunk arról, hogy az étel minél hamarabb hűtőbe kerüljön, lehetőleg légmentesen zárható, tiszta dobozban. Ez azért fontos, mert a hűtőben is történhetnek fiaskók: a kiszáradás, elázás vagy kellemetlen szagok átvétele mind lehetséges veszély, ami után már nem biztos, hogy meg tudjuk enni az ebédünket, kénytelenek leszünk kidobni.

Túl sokat szedsz magadnak

Szintén a maradékok kidobásához vezet, ha mohóságunkban többet szedünk a tányérra, mint amennyit meg tudunk enni. Ez a hátra maradt kis adag már nem kerülhet vissza a többi ételhez, gyakran a kukában landol, persze csak azután, hogy egy kicsit még tartogattuk, és hitegettük magunkat, hogy majd úgyis megesszük.

Pazarló a maradékmentésed

Nem minden maradékmentő akció hasznos: ha a maradékon kívül túl sok egyéb élelmiszert kell hozzá felhasználnunk, vagy esetleg kudarcba fullad a fejben kitalált recept, az mind csak további pazarlást jelent.

Mindig gondoljuk át, hogy megéri-e egy teljesen új étellé alakítani a maradékokat, illetve lesz-e időnk megenni ezt az újonnan kapott fogást (gondoljunk a maradék rövidebb szavatosságára is). Bizonyos esetekben jobb választás lehet lefagyasztani az ételt, persze csak akkor, ha nem miniatűr adag.

Maradékmentő sonkás-sajtos krokett

Soha, de soha ne dobjátok ki a maradék burgonyapürét! Megmutatjuk a legjobb felhasználási módját egy gyors és egyszerű recepttel. Mindenképp próbáljátok ki, akár sima törtburgonyás ...

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Ezeket is olvasd el, ha szeretnél tudatosabb lenni:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...