Ezért fontos, hogy az edények ALJÁT is alaposan elmosd

Az edények mosogatására érdemes nagy gondot fordítani, hiszen mégiscsak bennük készülnek az általunk fogyasztott ételek. De miért fontos az edénybelsők mellett a serpenyők és fazekak alját is kiemelten tisztán tartani?

Mindegy, hogy kézzel vagy géppel csináljuk, az edények mosogatását érdemes komolyan venni. Ugyan semmilyen hatóság nem fogja ellenőrizni a konyhánk és az eszközeink tosztaságát, magunkat (és azokat, akiknek főzünk), megtisztelhetjük azzal, hogy rendet és tisztaságot tartunk, odafigyelve a konyhai higiéniára. Ennek pedig meglepő módon az is része, hogy az edények mosogatását kívül-belül végezzük. Szó szerint!

Ezért fontos, hogy az edények ALJÁT is alaposan elmosd

Igényünk van rá

Egy ideje már a rendetlenebbek is elképesztően érzékenyek lettek olyan területek tisztítására és fertőtlenítésére, amelyek ezidáig esetleg egyáltalán nem érdekelték őket. Vannak olyan dolgok, amelyekről eszünkbe sem jutott eddig, hogy meg kellene őket pucolnunk, most mégis úgy tűnik, hogy szükséges.

Edénytornyok

Bonappetit szerzője egy beszélgetés közben véletlenül döbbent rá, hogy eddig sose mosogatta el rendesen az edények alját. Pedig, ha jobban belegondolunk, a legtöbben egymásba helyezve tároljuk az edényeinket, így az egyik fazék alja tartósan érintkezik a másik belsejével.

A kórokozók, bacilusok és vírusok így átkerülhetnek a mosatlan edény aljáról a szépen megtisztított edény belsejébe.

Tömeges felháborodás

A kérdésből hamar parázs vita lett, sokan elszörnyedtek annak a lehetőségén, hogy valaki kihagyja a mosogatásból az edények alsó részét. A cikk alatt kommentelők szerint szörnyeteg az, aki nem mossa el az egész edényt, és feltételezték, hogy aki nem mossa el az edény alját, talán az evőeszközök fogóját sem tisztítja rendesen.

Pedig több, mint valószínű, hogy nem ugyanolyan alapossággal sikáljuk az edény alját, mint a belsejét, hiszen a legtöbb edény alja sötét, vastag réteggel ellátva él a konyhákban, de legalábbis elszíneződött már annyira, hogy nehezen legyen kivehető a felirat.

Ezt a lerakódott réteget nemcsak brutális súrolószerekkel, de akár egy alapos szódabikarbónás-ecetes áztatással, majd egy valamivel keservesebb dörzsöléssel is simán le lehet oldani. A dolgok végére járni jó érzés, jobb, mint tevékenységeket félbehagyni, szóval mosogassuk el az edények alját is alaposan, már csak a teljesség kedvéért.

Forrásunk volt.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Konyhai praktikák és tanácsok minden alkalomra:

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...