Ez az egyszerű szokás csökkentheti a diabétesz kockázatát

A 2-es típusú diabétesz egy rettegett betegség, ám egy kis tudatossággal elkerülhetjük.

A la Caixa Alapítvány által támogatott ISGlobal a tanulmányában több mint 100 000 résztvevőt követett hét éven keresztül. Ennek eredményei azt mutatják, hogy nemcsak azzal csökkenthetjük a cukorbetegség kockázatát, ha megváltoztatjuk az étkezésünket, hanem azzal is, ha odafigyelünk arra, mikor eszünk. A tanulmány fő következtetése szerint: azon részvevők esetében, akik 9 óra után fogyasztották el a reggelijüket, 59%-kal megnőtt a cukorbetegség kialakulásának kockázata, azokhoz képest, akik reggel 8 óra előtt reggeliztek.

Ez az egyszerű szokás csökkentheti a diabétesz kockázatát

Azt jól tudjuk, hogy a 2-es típusú cukorbetegség olyan módosítható kockázati tényezőkkel jár, mint például az egészségtelen táplálkozás, a fizikai inaktivitás és a dohányzás. De most mutattak rá először arra, hogy az étkezés időpontja is igen fontos lehet. amikor eszünk. Anna Palomar-Cros, az ISGlobal kutatója és a tanulmány első szerzője elmondta:

Tudjuk, hogy az étkezés időzítése kulcsszerepet játszik a cirkadián ritmus, valamint a glükóz- és lipidszabályozás alakulásában, de kevés tanulmány vizsgálta az étkezés időzítése vagy a böjtölés és a 2-es típusú cukorbetegség közötti kapcsolatot.

Ez a tanulmány viszont most egyértelműen rámutatott erre a kapcsolatra: a betegség kialakulásának kockázata szignifikánsan magasabb volt azon emberek csoportjában, akik rendszeresen reggel 9 óra után reggeliztek, összehasonlítva azokkal, akik reggel 8 óra előtt reggeliztek. Palomar-Cros szerint ez biológiailag könnyen magyarázható, mivel a reggeli kihagyása köztudottan befolyásolja a glükóz- és lipidszint-szabályozást, valamint az inzulinszintet. De azt is hozzátette:

Ez összhangban van két metaanalízissel, amelyek arra a következtetésre jutottak, hogy a reggeli kihagyása növeli a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát.

A kutatócsoport azt is megállapította, hogy a kései – este 10 után elfogyasztott – vacsora szintén növeli a kockázatot, míg a gyakoribb étkezés – a körülbelül napi ötszöri – csökkenti azt. Ezzel szemben a hosszan tartó böjt csak akkor előnyös, ha korai reggelivel – reggel 8 óra előtt – indítjuk és korai vacsorával zárjuk a napot.

Eredményeink azt sugallják, hogy az első étkezés reggel 8 óra előtt és az utolsó étkezés 19 óra előtt segíthet csökkenteni a 2-es típusú cukorbetegség előfordulását

- összegzi Manolis Kogevinas, az ISGlobal kutatója és a tanulmány társszerzője.

Forrásunk volt.


Még több hasznos tanács, ha cukorbetegséggel küzdesz:

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...