Aligátorkörte (ahuactl), azaz aztékul: here. Ezek az avokádó eredeti nevei még azokból az időkből, amikor nem tapadt hozzá tetemes mennyiségű vér, gyilkosság, tönkrement családok, kiszáradt folyók, elnéptelenedett falvak. De hogyan képes ennyi borzalomra ez a szuperegészséges gyümölcs?
A '60-as évek USA-jában az akkori vezetés kompenzálni kívánta a korántsem egészséges mivoltáról híres amerikai konyha okozta károkat, és ledobta a zöld atomot. Az avokádót, ami Kaliforniában tökéletesen termeszthető volt, a déli szomszédok ismertették meg az észak-amerikaiakkal, akik hamar felfedezték, hogy egy elképesztően egészséges gyümölcs. Tele van káliummal, rostokkal, és egyszeresen telített zsírsavakkal, gyakorlatilag kompromisszumok nélkül baromi jót tesz a szervezetünkkel, ha naponta fogyasztjuk.
Ennek a felismerésnek hála az avokádót ész nélkül kezdték betolni a köztudatba reklámokon keresztül, méghozzá úgy, hogy az amerikai álmot élő, egészségtudatos étkezésről hallani se akaró amerikai nép feltétlenül fogyasztani akarja: luxuscikként. Gyakorlatilag az első ‘trendi’ gyümölcs volt, amit a média szórt szét a világban.
A marketing betalált, és hamarosan elképesztő igény lett az avokádóra. A kereslet bőven túlszárnyalta a kínálatot, és az avokádó valóban luxuscikk lett. Kalifornia önmagában már képtelen volt fedezni a keresletet a gyümölcs iránt, és az sem segített, hogy nagyon sok avokádótermesztésre alkalmas területet tehetősebb emberek vásároltak fel, és impozáns házakat húztak fel rajtuk. Avokádóval kereskedni igazán jó biznisz volt akkoriban Kaliforniában, ugyanis ésszerű mennyiségben kiváló minőséget tudtak előállítani, sőt, az állam védelmét is élvezte az avokádókereskedelem a szomszédos Mexikótól. Egészen 1993-ig.
A NAFTA
Bill Clinton színre lépésével érkezett a NAFTA is, vagyis az Észak-Amerikai Szabad Kereskedelmi Egyezmény, ami megnyitotta a határokat az avokádó szülőhazája előtt. Mexikó irgalmatlan mennyiségű avokádót tudott termelni, eleget ahhoz, hogy akár kiszoríthassa a piacról magát az USA-t. A NAFTA szerencsétlenül találkozott Mexikó azon cselekményivel, amikor is éppen erőteljesen mészárolták a hírhedt drogkartelleket. A kartellek látszólag eltűntek, de valójában csak új utakon kezdtek megerősödni, majd újabb csoportosulásokba tömörülni. Ekkor kezdett áramlani a pénz az USA-ból az avokádó kereskedelembe, amiben a pénzre minden eddiginél éhesebb fegyveres csoportok meglátták a lehetőséget, és megszületett a Los Zetos kartell, ami egy kifejezetten az avokádóra összpontosító maffiaszervezet volt. A mexikói avokádótermesztés legnagyobb gócpontjában, Tanciataróban mindennaposak lettek az emberrablások és a zsarolások, a gyümölcs termesztésével foglalkozó családok rettegésben éltek, ugyanakkor az avokádó - vagyis a “green gold” - olyan pénzt hozott a konyhára, hogy sokan saját fegyveres erőket béreltek fel, ami szép lassan konkrét mészárlásba csapott át. Voltak olyan farmerek is, akiknek havonta rabolták el családtagjaikat, és olyan mennyiségű váltságdíjat kellett fizetniük, hogy a mai napig adósok.
A kormány tehetetlen volt, és valójában sosem kezelték komolyan a problémát, épp elég volt kiheverniük a drogkartellek uralmát, gyakorlatilag homokba dugták a fejüket. A Los Zetos szép lassan megerősödött, és már uralni is akarta a piacot. A 2000-es évek elején már ők szabták meg, ki mennyit termelhet, hogy elkerüljék azt, hogy egyes gazdák óriási vagyonra tegyenek szert, s ezzel kisebb hadsereget tudjanak ellenük szervezni. Raktárakat gyújtottak fel, és teherautó-sofőröket gyilkoltak meg, ha valaki megszegte a szabályaikat. Tanciataro utcáit vér és avokádó mosta napi rendszerességgel. A gazdáknak egy idő után elfogyott a türelmük, és az egykor szintén kartelleknek dolgozó katonai szervezetekkel társulva megalakult a Los Zetos ellen a La Familia Michoacana. A felek ilyesfajta nyilvánvalóan illegális kiegyenlítődése bár nem oldott meg minden problémát, de mára kialakult egy élni és élni hagyni állapot, aminek eredményeképp a Tanciataro-i ültetvények úgy néznek ki, mint ha egy háborús frontvonalon lennének. Lényegében erről is van szó.
Chile: ahol az avokádó fontosabb, mint az emberélet
A Rotten című Netflixes dokumentumfilm-sorozat avokádóval foglalkozó részének első képkockáján egy idős hölgyet láthatunk, akihez megérkezik a lajtos kocsi. A sofőr közli a hölggyel, hogy nem sok vize maradt, próbáljon spórolni. La Ligua és Petorca Chile legnagyobb avokádó termesztő vidéke, ahol az elmúlt évtizedben mind a két folyó kiszáradt, és nem az aszálynak köszönhetően.
A Petorca és Ligua folyó a vízmaffiának esett áldozatul (igen, ilyen is van). Chile-ben egy ún. vízjogi rendszer működik, ami azt jelenti, hogy bárkinek van joga venni jogot a vízhez, de a gyakorlatban az oligarchák és a nagytermelők kisajátítják ezeket a jogokat, így a kistermelők helyzete borzalmas az országban, amit meglehetősen súlyt az aszály is. Az avokádó ráadásul egy igen csak vízigényes gyümölcs, egy kiló érett terméshez 600 liter víz szükséges. Tovább rontotta a helyzetet, hogy az illegalitásba menekülő termelők titokban csatornákat ástak a folyókhoz, amiknek a vízhozamát sikerült teljesen felélni, így a kistermelőknek muszáj volt eladniuk a földjeiket a nagyoknak, akik szó szerint kiszipolyozzák az összes vizet a vidékről.
A nagy hal megette a kishalat, végtére is így működik a társadalmunk, viszont a helyi lakosoknak kell szembenézniük azzal a problémával nap mint nap, hogy nincs ivóvíz, sőt, egyáltalán bármilyen víz. Az avokádófogyasztás mai mértéke gyakorlatilag visszafordíthatatlan, nem is érdemes azon gondolkodni, hogy akkor mostantól bojkottáljuk az avokádót, mert a piac mindig meg fogja találni a keresletet így, vagy úgy.
A fontos az lenne, ha a kávénál hasonló Fair-Trade rendszert sikerülne kialakítani, ami egy fokozottabban ellenőrzött termelést eredményezne, de ez még nagyon távol van egy olyan világban, ahol vízjogi aktivistákat fenyegetnek meg halálosan, vagy avokádófarmereket gyilkolnak meg.
Szerző és fotó: Csákvári Péter
További filmekhez kapcsolódó tartalmakat itt találsz:
