Breton hajdinapalacsinta
Minden nemzetnek megvan a maga palacsintája - a franciáknak, mivel ők a FRANCIÁK több is. Ez a verzió a bretonokok nemzeti büszkesége - ha arra járunk, feltétlenül kóstoljuk meg. Az ...
Párizsban járva minden utcasarkon egy palacsintázóba, vagy ahogy ők hívják, créperie-be botlunk. Ha erősen túristaorientált a kerület, ahol crépe kóstolásra adjuk a fejünket, a nutellás-banásos verziót fogják leginkább ránk tukmálni, mi pedig azzal a boldog tudattal távozhatunk, hogy ismét megkóstoltunk egy francia, oppardon, párizsi különlegességet. Még akkor is, ha az íze tulajdonképpen nem sokban különbözik egy harmadrangú balatoni büfé desszertjétől, csak triplájáért adják, pedig a nyári balatoni árakat megugrani néha nem is annyira egyszerű. Én már csak tudom - négy éve egy háromfogásos ebéd árát hagytam ott egy kis montmarte-i palacsintázóban, és a két perc alatt elpusztított, hajszál vékony palacsinta után megpróbáltam azzal vigasztalni magamat, hogy most aztán hű de nagyon párizsi voltam. Pedig nem is. Az igazi francia palacsinta hazája nem Párizsban, hanem jóval északabbra, Bretagne-ban van. Az ország észak-nyugati részének ezen tartományából olyan finomságok érkeznek, mint a far breton, vagy a kouign-amann, az édes, vajas sütemény - de egy sem futott be akkora karriert, hogy még Párizs is megpróbálja a saját termékeként beállítani a turisták előtt.
A breton palacsinta, vagyis galette a liszt miatt különbözik az összes többi palacsintától - ugyanis kizárólag hajdinalisztből készülhet. A sötét színű, állagában rozslisztre emlékeztető, diós ízű őrlemény amellett, hogy nagyon egészséges, és olyan világhírű ételek alapja, mint a japán soba, vagy az orosz blini, ráadásul még gluténmentes is. A hajdinalisztnek ugyanis nevével ellentétben semmi köze nincs a búzához, megdöbbentő, de a sóskával és rebarbarával áll rokonságban - így azon kevés természetes lisztfélék közé tartozik, amelyet lisztérzékenyek is nyugodt szívvel fogyaszthatnak. Természetesen nem innen a hírneve, pár száz évvel ezelőtt, karrierje hajnalán, Bretagne-ban kevéssé volt fontos és trendi a gluténmentes étkezés - egyszerűen, a hajdina elvan a rövid, hűvös, esős nyárral is, amelyet az ottani klíma fel tud ajánlani. Lényeg a lényeg, a francia palacsinta őshazája Bretagne-ban van, különleges elkészítési és tálalási módja is innen ered.
A galette tésztájának összeállítása nem sokban különbözik a hagyományos palacsintáétól - egyes helyeken tojással és tejjel teszik sűrűbbé, az igazi autentikus paraszti verzió azonban csak vizet, hajdinalisztet és sót tartalmazott, így gluténmentes mivolta mellett rögtön vegánnak is számított - nem csoda, hogy a mai táplálkozási divathullámok mellett egyre többen fedezik fel ezt a régi receptet. Ha a tésztát összekevertük, pár órát állni hagyjuk, majd a töltelékeket magunk mellé helyezve sütni kezdjük. Ha van külön elektromos palacsintasütő gépünk - kötve hiszem, ha csak nem üzemeltetünk egy palacsintázót, akkor teljesen felesleges - akkor a masszát egy fapálcika segítségével szétkenjük rajta, 2 perc alatt átsütjük, majd megfordítjuk, és rátesszük a feltéteket. Újabb két percig sütjük, majd a palacsinta forgató lapátunkkal mind a négy oldalát picit behajtjuk, hogy egy négyszögletű palacsintánk legyen - majd azon melegében el is fogyasztjuk. Természetesen az ezer éves, jól bevált palacsintasütőnk is tökéletesen megfelel a célnak - a francia háztartásokban is zömével ezt használják.
És hogy mi a töltelék? Ez csak rajtunk múlik. Ha az igazi breton verzióra vágyunk, akkor a fordítást követően ütünk rá egy tojást, megszórjuk reszelt ementálival. Esetleg megfejelhetjük egy-két szelet vékony füstölt-főtt sonkával, vagy gombával is. Másik nagy kedvenc arra felé a creme fraich-el és füstölt lazaccal tálalt palacsinta, bár ez már egy "finomabb" verzió, nyers, natúr ízéhez továbbá jól megy minden, ami zöld - a spenóttól a rukkolán át szinte bármi. A bretonok gyakorlatilag a nap bármelyik szakaszában szívesen fogyasztják, és a napszakhoz igazítva variálják rajta a feltét. Nagyobb városokban a turisták ízléséhez idomult desszerteket gyakran sima lisztből készítik, amivel azonnal meg is fosztják őket egy nagy élvezeti faktortól, hiszen finom-finom, de semmiben sem különbözik egy tök hétköznapi palacsintától. Ha azonban nagy szerencsétek van, belefuttok egy olyan palacsintázóba, ahol az alap palacsintatésztát sós karamellával, vagy sózott vajjal és cukorral is felszolgálják - azt javaslom, ne hagyjátok ki! Ha pedig nem készültök mostanában Bretagne-ba (én sem, nem arról van szó) akkor készítsétek el otthon. Pofonegyszerű, mégis különleges, egészséges, és szinte elronthatatlan - tökéletes választás egy esős vasárnap délutánra, vagy vendégvárásra.
