Hétfőnként zárva! - akkora a munkaerőhiány az egyik áruházláncnál, hogy kénytelenek bezárni a hét első napján

Egyre nehezebb munkaerőt találni a magyar boltokba. Van, aki már drasztikus eszközökhöz kénytelen nyúlni.

Nem tudnak lépést tartani a nagy áruházláncok fizetésemeléseivel a kisebb boltok. Mint arról néhány napja beszámoltunk, a Lidl idén 20 százalékos béremelést hajt végre, így egy áruházi dolgozó fizetése átlagosan bruttó 365 ezer forint is lehet. A többi áruházlánc is bérfejlesztéseket hajt végre:

  • Tesco:kb. 10 százalékkal emel, így egy kasszás bére pótlékokkal, túlórákkal a bruttó 227 700 forintot is elérheti.
  • Spar: a legtöbb munkakörben minimum havi bruttó 200 ezer forint lesz a kezdőfizetés, de 13. havi fizetés is jár majd a cafeteria mellett a dolgozóknak.
  • Auchan: már tavaly emelték a béreket 13,6 százalékkal.

Több embert foglalkoztatnak viszont csak a garantált bérminimumért, főleg kis- és középvállalkozók. Sokan azonban ezt a bruttó 180 500 forintos összeget sem tudják kigazdálkodni. Az RTL Klub Híradójának egy kisbolt tulajdonosa azt mondta, duplájára kellene emelnie az árakat ahhoz, hogy fel tudja venni a versenyt a nagyobb áruházláncok fizetéseivel.

Karsai Zoltán a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke valószínűnek tartja, hogy a nagy boltok a kisebb boltoktól fogják elszívni az alkalmazottakat, ezáltal pedig a munkaerőhiány a kisboltokat fogja ezentúl még jobban terhelni.

Sok helyen a nyitva tartást is korlátozni kell a munkaerőhiány miatt. Az ÁFEOSZ-COOP összesen 30 ezer embert alkalmaz boltjaiban, de még háromezerre lenne szüksége. A munkaerőhiány miatt drasztikus lépésre szánták el magukat: HÉTFŐNKÉNT ZÁRVA TARTANAK.

Ezeket olvastad már?

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...